Az Év Boltja 2015 – CBA Vörösvár Kft., Nádor utca

Az Év Boltja szakmai zsűrije Kisbolt kategóriában a Nádor utcai Príma üzletnek ítélte Az Év Boltja címet. Az üzletről Ifj. Breier László, ügyvezető igazgatót kérdeztük.

 

 

KATEGÓRIA: KISBOLT (KERESKEDELMI LÁNCHOZ TARTOZÓ)

(Bruttó 50 és 400 m² közötti eladóterű üzletek)

 

1051 Budapest, Nádor utca 18.

 

 

 

 

Mit tart az üzlet három fő jellemzőjének, legnagyobb erényének?

Középpontban a friss termékek állnak, a viszonylag alacsony alapterület ellenére tőkehús-, grill-, felvágott-, sajt- és hidegkonyhai kiszolgálópulttal is rendelkezünk, valamint helyben sütött pékárut is értékesítünk. A frissáruk mellett megtalálhatóak a háztartásban szokásos egyéb élelmiszer- és nem élelmiszertermékek is. Nagy kihívás ilyen nívós környezetben megfelelni a rendkívül komoly vásárlói elvárásoknak. Az üzlet kis alapterületen, nagy vevőszámmal és viszonylag alacsony átlagkosárértékkel működik, ezért elengedhetetlen a gyors áteresztőképesség. Emiatt méretéhez képest sok, öt pénztárral üzemel.

Hogyan mutatná be röviden az üzletet?

Az üzletet bérleményként üzemeltetjük, a nyitás időpontja 2010. december 16. Már Príma üzletként indultunk. Üzletünk patinás, történelmi környezetben helyezkedik el a Nádor utca és az Arany János utca sarkán. Az épület neves tervezője Hild József. Felújításakor, kialakításakor folyamatosan szem előtt tartottuk, hogy mind az épület homlokzata, mind a belső hangulata – amellett, hogy korszerű üzletet alakítottunk ki – megfeleljen a műemlékvédelmi szempontoknak is.

Vásárlóink gyalogosan érkeznek, autós vevőkre a parkolási lehetőségek korlátozottsága miatt kevésbé számíthatunk. Vásárlóink döntően irodai dolgozók, helyi lakosok és turisták. Az üzlet áruválasztéka a kis alapterület ellenére közel tízezer cikk. Forgalmának több mint ötven százalékát a frissáru-terület adja. Jellemző még a minőségi termékek átlagon felüli értékesítése. Keresettek a nívós italok, édességek, egyéb prémiumtermékek. Munkanapokon 10–13 óra között jön az „irodai roham”, amely a grilltermékek, pékáruk forgalmát erősíti. Ekkor fontos igazán a gyors kiszolgálás.

Milyen speciális feladatokat jelentett az üzlet kialakítása a műemlék épületben?

A homlokzat helyreállítását a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elvárásai alapján hajtottuk végre: helyreállítottuk az eredeti kovácsoltvas elemeket; pontosan meghatározták a felhasználható anyagokat, színeket; feltétel volt, hogy reklámanyag nem lehet a homlokzaton, a cégér tervét is egyeztettük. A biztonságtechnikai elemek (rácsok) engedélyeztetése is szükséges volt. A belső teret is a homlokzat szellemében állítottuk helyre. Engedélyeztetnünk kellett a hivatallal a bútorokat, csillárokat, a színeket. Meghatározták a római boltozat színeit, a felhasználandó díszítőelemeket. Nagy kihívást jelentett a légtechnikai és hűtéstechnikai szerelvények, vezetékek, kábelek elrejtése, a belső lift kiépítése.

Melyek voltak az üzlet kialakításának és az árukészlet összeállításának legfontosabb szempontjai?

A berendezést, az árukészlet összetételét a három jellemző vásárlói réteg alapján állítottuk össze: a hagyományos kiszolgálópultokban a helyi lakosok megtalálnak minden frissárut, így nem szükséges utazniuk a napi bevásárlás elintézéséhez. Természetesen rendelkezésre állnak választékunkban a klasszikus élelmiszertermékek: pékáruk, konzervek, alapvető cikkek, édesség, kávé, tea, fűszerek, italok, vegyi áruk. Nem hiányozhat kínálatunkból a friss zöldség-gyümölcs sem, amit mindhárom jellemző vásárlói réteg kedvel. Minden modul, hűtő felső részét vásárlói tájékoztatásra használjuk fel. Az ott található árucsoportok neve segíti az eligazodást. A kihelyezett termékek előtti polcetiketteken szerepel a termék pontos megnevezése, ára.



Milyen korszerű technológiai megoldásokat alkalmaznak az üzletben?

A borrészlegnél található terminál információt biztosít az üzlet allergén összetevőket tartalmazó termékeiről is. Segítségével vásárlóink minden termékünkről tájékozódhatnak. Az információk naprakészek, folyamatosan frissülnek. Az üzlet működtetéséhez környezetbarát, energiatakarékos megoldásokat alkalmazunk: levegő-hőszivattyús VRV rendszerrel oldjuk meg a hűtés-fűtést, a kereskedelmi hűtőberendezéseink által termelt veszteséghőt hőcserélőn keresztül felhasználjuk a fűtés rásegítésére és a használati melegvíz ellátásra.

 

● Az üzlet eladóterének pontos bruttó mérete: 300 m²
● Nyitva tartás: hétfő–péntek: 6.30–21.00, szombat: 07.00–18.00, vasárnap: zárva
● Munkatársak száma: 25 fő

 

 

„Üzletünk hangulata az egyedi kialakítás miatt különleges. Alapterülete kisebb, mint egy átlagos Príma üzleté. A szokásos Príma-áruválaszték ennek ellenére rendelkezésre áll, de a hangsúly a friss, azonnal fogyasztható cikkeken van. Emellett arányaiban sok kasszával működünk a nagy vásárlószámra tekintettel.”

 

 

 


„A belső tér kialakítása során a falak, a boltíves mennyezet helyreállítására is az eredeti formában került sor.”

 

„A boltberendezés hangulatában, stílusában remekül illeszkedik a környezetbe.”

 

„A pénztárak kialakítása a különböző vásárlótípusok igényei szerint valósult meg. Elhelyeztünk „gyorskasszákat”, amelyek segítik a néhány tételes, sietős vásárlást. Árutovábbító szalagos pénztárakat is üzemeltetünk a többtételes bevásárlások megkönnyítése érdekében.”

 

(forrás: Élelmiszer szaklap 2015/10.)

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Hírlevél regisztráció

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél