Még egy napig nevezhet Az Év Boltja 2017 versenyre!

Az Élelmiszer szaklap 2017-ben is keresi Magyarország legjobb üzleteit, a sarki kisboltoktól a hipermarketekig. A végső nevezési határidő: 2017. március 24.

Az elmúlt évek nagy sikere után szaklapunk ismét megrendezi Az Év Boltja versenyét. A versenyre 9 főkategóriában nevezhetnek üzletek, illetve az üzleteket működtető láncok.

A verseny célja, hogy többek között a vásárlóbarátság, az árukínálat, a fenntarthatóság, a szolgáltatások színvonala, az üzlet belső kialakítása, különleges megoldásainak és szolgáltatásainak figyelembevételével felhívja a figyelmet a hazai piacon működő legkiemelkedőbb kereskedelmi egységekre.

A beadott pályaműveket részben a kereskedelemben, illetve az FMCG-gyártói szektorban ismert és elismert szakemberekből és kreatív, illetve kommunikációs szakemberekből álló zsűri, részben pedig az Élelmiszer Online-on zajló közönségszavazás keretében, a tágabb értelemben vett FMCG szakma képviselői és a vásárlók értékelik és díjazzák.

A versenyre pályázhat minden Magyarországon, a nevezési időszak alatt működő kisebb-nagyobb, elsődlegesen élelmiszert, illetve egyéb FMCG-terméket forgalmazó kiskereskedelmi egység üzemeltetője

A nevezés ingyenes, a díjazottak egy évig használhatják kommunikációjukban Az Év Boltja 2017 címet!

Nevezési határidő: március 17.

Bővebb információ a verseny hivatalos oldalán: http://azevboltja.elelmiszer.hu/

Címkék

Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[201856] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Hírlevél regisztráció

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél