hirdetés
hirdetés

Almanépszerűsítő kampány a CBA-ban

Európa szerte, közte hazánkban a szokásokkal szemben jóval több alma termett. Folytatódott az alma fogyasztását népszerűsítő áruházi kóstoltatás, ezúttal a CBA üzletlánc boltjaiban. 

hirdetés

A szokásosnál 40 százalékkal több alma termett az országban – ezért van szükség a belső fogyasztás ösztönzésére, a termés célzott felvásárlására és az Európai Unió támogatására az almatermés piacra juttatásához – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára szerdán, a CBA Príma egyik budapesti áruházában. Mindenkinek azt javasolja, egyenek több almát. A lakosság fogyasztása korábban évente mintegy 30 kilogramm volt fejenként, ez mára 15 kilóra esett vissza. 

A szaktárca még októberben meghirdetett, rendszeres almavásár akcióval igyekszik segíteni a kertészeken, napjainkig hat áruházláncban mintegy 50 alkalommal ajánlották a vásárlók figyelmébe a magyar almát. Eközben a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. is megkezdte az almafelvásárlást, összesen 90 ezer tonna gyümölcsből készítenek almalevet, és további 10 ezer tonna almát ajánlanak fel szociális célú felhasználásra a gyerekek számára, illetve a szociális adományként. Nagy István jelezte, a kereskedőház már teljesítette a szerződések mintegy felét.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy az Almanap a CBA-ban kampány ideje alatt összesen 136 üzletben hívták fel vásárlóik figyelmét a magyar almára. Emlékeztetett rá, egy korábbi almakóstoló promóciójuk hatására boltjaikban 10 százalékkal nőtt a gyümölcs iránti kereslet, ez az eredmény megismétlődhet, ráadásul idén fajtától függően akár 15-20 százalékkal olcsóbban kínálják. 

Magyarország almanagyhatalom volt a rendszerváltozás előtt – emlékeztetett Mártonffy Béla, a Fruitveb elnöke. A volt Szovjetunió, az egykori NDK jelentős mennyiségű magyar almát vásárolt a hazai kertészetektől. E piacokat elveszítve bő két évtizede azonban szinte „leült” az almatermesztésünk, később kissé felerősödött az ágazat, átlagosan mintegy 500 ezer tonnát szüretelnek a gazdaságokban, ennek 10 százaléka az export. A termesztés szerkezete Magyarország esetében nem kedvező, hiszen magas, 70 százalék az ipari léalma aránya. A 2020-ig szólóan meghirdetett gyümölcstermesztési program alapján 50 százalékra kívánjuk növelni az étkezési minőségű alma arányát. A program alapján korszerű fajtákat telepítenek, közte új, nagy hozamú fajtákat, növelni kívánják a termesztés biztonságát, a tárolók és a hűtőházak kapacitását. Európában idén szinte minden országban rekordtermést szüreteltek, túlkínálat alakult ki a piacokon. A szabadpiacokon 40-70 forint az alma kilónkénti ára, a feldolgozók 12 forintot adnak a lének szánt gyümölcsért, ez pedig jóval elmarad az önköltségi ártól. A piaci rendezetlenséget csak fokozza az oroszországi részleges embargó. Mártonffy Béla jelezte, az idei évi almakínálati bőség nem átlagos, de nem is normális sem itthon, sem Európában. A tagországok zöldség és gyümölcstermesztői nem csak az alma esetében erőteljes marketingtámogatásra számíthatnak a jövőben, amely fokozatosan, várhatóan 2016-től kiteljesedhet.

Bálint Tóth János
a szerző cikkei

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél