hirdetés
hirdetés

2015-ös mennyiség felére csökkent a körtetermés

A fagy- és a jégkárok miatt feleannyi körte sem termett az országban idén, mint egy átlagos évben – írja pénteki számában a Magyar Hírlap.

hirdetés

Csengő Miklós sárospataki körtetermesztő a napilapnak elmondta: az átlagosan megtermett körtemennyiség csupán 35 százalékát takaríthatta be az idén, mivel a tavaszi fagyok súlyos károkat okoztak és az egyik táblájában jég pusztított. A Bodrogközben, Zalában és Szatmárban a nyári jégverés egyes ültetvényeken a termés kilencven százalékát elpusztította.

Csengő jelezte, hogy az alacsony termésmennyiség miatt a Bosc kobak (Alexander) felvásárlási ára a tavalyihoz képest húsz százalékkal emelkedett, 130 forint helyett csaknem 160 forint kilónként, ám ez nem pótolja a termesztők veszteségeit. A másik két meghatározó fajta, a Vilmos és a Packham’s ára csaknem annyi, mint 2015-ben, mert a fizetőképes kereslet erőteljesen befolyásolja a piaci lehetőségeket.

Magyarországon az utóbbi években 23-28 ezer tonna körte termett, most azonban valószínűleg feleennyit sem szedtek; ez hiányt okoz a hazai piacon, ahol már megjelent az olasz körte – ismertei a Magyar Hírlap.

(forrás: Magyar Hírlap, 24.hu)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
A kereskedők viszont még annál is nagyobb pusztítást végeznek a termelők között!
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél