hirdetés
hirdetés

2 éves a SPAR partner programja

Táton, illetve Budapesten a Szent László úton nyitotta meg két legújabb SPAR partner üzletét a vállalat. Ezzel húszra nőtt a SPAR magánkereskedői partner egységeinek száma.

hirdetés

A táti SPAR partner egységet Juhász Róbert tulajdonos és ifj. Bátori József boltvezető üzemelteti. A 10-es főút mellett elhelyezkedő 350 m2 eladóterű, családias légkörű üzlet az első SPAR áruház a településen. A vadonatúj boltban mindent megtalálnak a vásárlók, amit a napi bevásárlásaik során keresnek. A már megszokott élelmiszerek mellett SPAR márkatermékek és csak a SPAR-nál forgalmazott exkluzív márkák is jelen vannak a polcokon, valamint a SPAR húsüzemének előrecsomagolt termékei közül is lehet válogatni.

A vásárlók találkozhatnak a cégcsoport saját üzleteiben megjelenő akciókkal, s használhatják SuperShop pontgyűjtő kártyájukat.

Kozma Béla és Fodor Pál kereskedők a tervek szerint öt újabb SPAR franchise egységet nyitnak a közeljövőben, melyek közül a Budapest Szt. László úti az első. Ezen a helyen korábban is élelmiszer bolt működött, mostantól azonban 220 m2–en SPAR design elemekkel és a SPAR-nál megszokott széles és gazdag választékkal, friss zöldséggel-gyümölccsel, csemegepulttal és látványpékséggel várják a vásárlókat.

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft 2012-ben indította el együttműködési programját családi vállalkozásokban dolgozó kereskedőkkel. A most két éves program sikerét mutatja, hogy e két üzlettel húszra nőtt a cégcsoport partner üzleteinek száma.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél