hirdetés
hirdetés

A düsseldorfi Interpack 2017 iránt óriási az érdeklődés

Az interpack 2017 szakvásáron a rendezvény több mint 55 éves eddigi történetében most a legélénkebb a kiállítói érdeklődés.

hirdetés

A csomagolóipar és a kapcsolódó folyamatalapú ágazatok nemzetközi viszonylatban is legnagyobb jelentőségű rendezvényének hivatalos jelentkezési határidejére a vállalatok mintegy 20 százalékkal nagyobb kiállítási területet igényeltek, mint amennyit a Düsseldorfi Vásárváros 19 csarnokának 262.400 négyzetmétere biztosíthat. Ennek alapján 2017 május 4. és 10. között ismét mintegy 60 ország 2.700 kiállítójára számítanak Düsseldorfban. A párhuzamosan rendezett és a csomagolástechnika beszállító ágazatait kiszolgáló components, special trade fair by interpack is teljesen betelt – pedig a 2014-es bemutatkozáshoz viszonyítva több mint kétszeresére növelték a területét.


„A déli vásárkapu átalakításával azt az építészetileg és funkcionálisan színvonalas környezetet biztosítjuk kiállítóinknak és látogatóinknak, amelyet már megszoktak az északi vásárkapunál” – mondta Werner M. Dornscheidt, a Messe Düsseldorf GmbH ügyvezetésének elnöke, a vásártársaság vezetője. Ennek szerves része az 1. vásárcsarnok újjáépítése is. A Messe Düsseldorf a 2017-es interpack-ot követően tervezi a jelenlegi 1. és 2. csarnok teljes lebontását. A lebontott pavilonokat egy új építésű, teljes szélességében a bejárati előtérrel határos csarnokkal váltják ki.


A 158 méter hosszú, 77 méter széles és több mint 12.000 négyzetmétert kínáló új csarnok a 8a és 8b pavilonokhoz lesz hasonló. Az új csarnok műszakilag megfelel a teljes vásárterületre érvényes magas minőségi elvárásnak: 7 bejárati kapuja van, a csarnok mennyezete alkalmas lesz befüggesztések elhelyezésére, továbbá a csarnok padlójából közvetlenül megoldható a standok műszaki ellátása. A csarnok az emeleten egy gyaloghíddal kapcsolódik a CCD Süd kongresszusi központhoz. A 3. és 4. csarnokokkal kiépített kapcsolat mellett a déli vásárkaputól egy széles átszelő út vezet közvetlenül a vásárváros további részéhez.


A csarnok első emeletén összesen 6, egyenként 200 négyzetméteres és 198 fő befogadására alkalmas tárgyaló áll rendelkezésre. Valamennyi terem megosztható középen, így még rugalmasabban hasznosítható. Ezen kívül magát a csarnokot szakvásárok rendezésén kívül egyéb események helyszínként is lehet használni, így színházi ültetéssel akár 10.000 fő befogadására is alkalmas. Werner M. Dornscheidt erről így vélekedett: „Az itt kialakított modern és reprezentatív rendezvényhelyszín növeli a város lehetőségeit további kongresszusok és ren-dezvények bevonzásának terén, valamint a Düsseldorf Congress Sport & Event GmbH rendezvényszervező társaságnak új dimenziókat biztosít a rendelkezésére álló helyszínek hasznosítására. Emellett vásártársaságként mi is jelentős többletet tudunk nyújtani ügyfeleinknek a rugalmas hasznosíthatósággal.“

Kiemelt téma: Ipar 4.0

Az interpack szakvásár nagyságrendjénél és a nemzetközi részvétel arányánál fogva egyedülálló platformot kínál a csomagolástechnika és a kapcsolódó folyamatok, valamint csomagolóanyagok és –eszközök területén termékeket és szolgáltatásokat kínáló vállalatoknak az élelmiszerek, italok, édesipari és sütőipari termékek, a gyógyszer- és kozmetikai ipar, a nonfood fogyasztási cikkek, valamint ipari termékek területén. A kiállítói kínálatot az ágazati innovációt felvonultató kiemelt témák egészítik ki.

 

Az interpack 2017 szakvásáron a VDMA, a Német Gép- és Berendezésgyártók Szövetségének együttműködésével az Ipar 4.0 kerül reflektorfénybe. A VDMA kiállítási standján műszaki lounge formájában rendezett különbemutató a csomagológépek ill. folyamattechnika területének megoldásaira mutat be olyan alkalmazási példákat, amelyek új lehetőségeket tárnak fel a biztonsági, nyomonkövetési, másolás- és kalóztermékek elleni védelem, valamint az egyedi csomagolások alkalmazási területén.

innovationparc a SAVE FOOD témakörében

A SAVE FOOD témaköre az interpack 2017 szakvásáron ismét reflektorfénybe kerül. Az „innovationparc“ különbemutató olyan csomagolási koncepciókat és megoldásokat vonultat fel, amelyek segíthetnek csökkenteni az élelmiszer-pazarlást és a veszteségeket – így többek között bemutatják a WPO Csomagolási Világszervezet SAVE FOOD csomagolási díjainak országos győzteseit.

Ezeket a nemzeti szinten kiemelkedő megoldásokat az interpack-ot megelőzően választották ki, míg a megmérettetés a szakvásáron történik a WorldStar Awards keretében. Az innovationparc szerves része egy olyan előadási fórum, amelyet a vállalatok megoldásaik és koncepcióik bemutatására vehetnek igénybe. Az innovationparc különbemutatót 2014-hez hasonlóan ismét egy színvonalas sátorépületben rendezik meg a 2. és 3. vásárcsarnok között.

Ezen kívül az első vásárnapra tervezik a harmadik nemzetközi SAVE FOOD kongresszust a két fő partner, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezési Világszervezetének (FAO) és Környezetvédelmi Programjának (UNEP) részvételével.

A csomagolóipari beszállítók rendezvénye új helyszínen


Az interpack 2014 szakvásáron bemutatkozott components for processing and packaging a csomagolóipar küszöbön álló vezető világvásárán, 2017. május 4. és 10. között átdolgozott koncepcióval várja az érdeklődőket. A látogatók új helyen, a Düsseldorfi Vásárváros mintegy 5.000 négyzetméteres időszakos 18. vásárcsarnokában találják a különbemutatót. Ez a helyszín az interpack szívében, a 10. és 16. vásárcsarnok között egészíti ki a rendelkezésre álló kiállítási területet.

Csomagolóanyagok globális értékesítése 2015-2019
Csomagolóanyagok globális értékesítése 2015-2019

„2014-ben jól fogadták az ötletet, hogy kiegészítő vásárt szervezzünk az interpack-kiállítók beszállítóinak a csomagolási technológia területén. A korábbi helyszín a vásárváros peremén a látogatottság szempontjából nem bizonyult optimálisnak. Az új helyen a components a vásár kellős közepére kerül“ – fejtette ki Bernd Jablonowski, az interpack szakvásár igazgatója.


Ezen kívül a components most már a szakvásár teljes időtartama alatt rendelkezésre áll az interpack valamennyi látogatójának. A különbemutató 2017-ben a hajtás-, vezérlés- és érzékeléstechnikai, ipari képfeldolgozási, anyagmozgatási, ipari szoftver- és kommunikációs kínálatú, valamint átfogó csomagolástechnikai automatizálási megoldásokat bemutató kiállítókat szólítja meg. Ezen kívül a gépalkatrészek, főegységek, kiegészítők és perifériák gyártóit, a csomagolóeszközökhöz kapcsolódó részegységek és segédeszközök gyártóit vonultatja fel és további kapcsolódó célcsoportok bemutatását is tervezik.


A küszöbön álló components keretében a kiállítók saját egyéni standjaikat valósíthatják meg, míg a megelőző alkalommal kizárólag átfogó, a standépítést, a standberendezést és villamosenergia-vételezést egyetlen egységcsomagban kínáló részvételre volt lehetőség. Az interpack és a components for processing and packaging között a látogatók és kiállítók mindkét irányban további jegyváltás nélkül mozoghatnak. Az érdeklődő vállalatok 2015 őszétől jelentkezhetnek kiállítónak a www.packaging-components.com honlapon. A components a közeljövőben átdolgozott megjelenéssel mutatkozik be ezen a honlapon. További felvilágosítás: www.packaging-components.de.


A vásárlátogatáshoz kapcsolódó online szolgáltatások is elérhetőek

A szakvásárt megelőzően a www.interpack.de honlap kínál a látogatóknak hasznos segédletet a vásárlátogatás hatékony megtervezéséhez - például a kiállítói adatbázissal, amelynek segítségével egyéni szűrési feltételek alapján készíthetünk saját vásártérképet vagy az időpont-egyeztetési funkcióval szervezhetünk találkozót a kiállítókkal, illetve értesülhetünk a kiállító vállalatok újdonságairól. A honlap reszponzív kialakításának köszönhetően a megjelenítés ideálisan alkalmazkodik a hordozható eszközök kisebb kijelzőihez is.

Ezen kívül iPhone és Android applikáció is segíti a látogatókat naprakész kiállítói és rendezvény-adatbázissal, optimális megjelenítésű csarnoktervekkel és részletes kiállítói adatokkal, beleértve az elérhetőséget, a termékadatokat, időpont-egyeztetési űrlapot, valamint az adott kiállítóhoz kapcsolódó jegyzetek tárolási lehetőségét. Valamennyi egyéni kiegészítés minden platformon rendelkezésre áll, függetlenül attól, hogy melyik eszközön készítették. Az interpack szakvásár honlapja ezen kívül szállodafoglalási lehetőséget kínál és tanácsokkal is szolgál a város kulturális lehetőségeiről a düsseldorfi tartózkodás megtervezéséhez. A vásárlátogatás előkészítéséhez kapcsolódó szolgáltatások összefoglalóját kínálja a www.interpack.de/Messevorbereitung honlap is.

A vásárlátogatás közvetlen előkészítésén túl is érdemes bepillantani a www.interpack.de honlapba, hiszen az interpack magazin rendszeresen szolgál érdekes beszámolókkal az ágazatai trendekről a hasznos tájékoztató ábrák és az ágazati szakértőkkel készített interjúk mellett.

Tudnivalók a nyitva tartásról és árakról

Az interpack szakvásár 2017. május 4. és 10. között, minden vásárnapon 10.00 és 18.00 óra között várja a látogatókat. Belépőjegyeket elektronikus elővételben 2016 decemberétől lehet vásárolni. Az egy napra érvényes belépő ára a www.interpack.de honlapon elérhető online elővételben 52,00 euró (a helyszíni pénztárban 65,00 euró). Diákok 15,00 euróért válthatnak belépőt a helyszíni pénztárban. A három napra érvényes bérlet online elővételben 105,00 euróba kerül (a helyszíni pénztárban 130,00 euró). Az online vásárolt elektronikus belépőt a látogató a saját számítógépéről tudja kinyomtatni.

Az interpack 2017 szakvásárra érvényes valamennyi belépő és kiállítói igazolvány egyúttal ingyenes menetjegyként szolgál a VRR Rajna-Ruhr Közlekedési Vállalat düsseldorfi és környéki közösségi közlekedési hálózatán a vásárvárosba és a visszautazáshoz.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél