hirdetés
hirdetés

A halászati szakmai szervezet üdvözli a halhús áfájának tervezett csökkentését

A halhús áfájának tervezett csökkentése a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) szerint 15 százalékkal mérsékelheti a halárakat, élénkítheti a fogyasztást, és az ágazat minden szereplőjének kedvez majd - mondta Németh István, a szervezet elnöke.

hirdetés

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy jövőre 5 százalékra mérséklődhet a fogyasztásra szánt hal áfája.

Németh István emlékeztetett rá, hogy az áfacsökkentést már korábban is szorgalmazták, mivel az ágazat versenyhátrányba került a sertés- és baromfihús áfájának korábbi csökkentése után. Az áfacsökkentés a teljes ágazatnak, a magyar akvakultúrának, a halászati termékek előállításának is lendületet adhat - mondta.

A fogyasztók drágának tartják a halhúst - vélte, és példaként említette, hogy jelenleg egy kilogramm sertéscomb csont nélkül annyiba kerül, mint egy kilogramm élő ponty.

Pontyhalászat Csehországban (Forrás: 123rf)

Hozzátette: Magyarország a környező országokhoz képest versenyhátrányba kerülhet amiatt is, hogy januártól egy uniós irányelv alapján a halastavakat elárasztó vízért is fizetni kell vízkészlet-használati járulékot. Ezért kezdeményezték a rendelet módosítását a belügyi tárcánál, mert az tovább rontja az ágazat alacsony jövedelmezőséget. Arra kérik a kormányt, hogy az áfacsökkentés mellett a vízkészlet-használati járulékot, és a vízdíjat is érsékelje, ellenkező esetben alacsonyabb lehet vagy elmaradhat az árcsökkentés.

Magyarország a 3. legnagyobb pontytermelő ország Európában, a magyar édesvízi halak exportja jelentős, mintegy 30 millió eurót tesz ki évente. Az áfacsökkentés ezért is lehet az akvakultúra kitörési pontja - mutatott rá.

(forrás: MTI)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél