hirdetés
hirdetés

A Közétkeztetési reform: valamennyiünk felelőssége!

Hatalmas érdeklődés övezte, több mint 500 szakember jelentkezett a „Közétkeztetés – központban az egészség” címmel rendezett konferenciára, melyet – a TÁMOP-6.1.2.B-14/1-2015-0001 projekt keretében – az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet szervezett. A rendezvény előadói elméleti és gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogy mit kell tennünk közösen – közétkeztetési szakembereknek, pedagógusoknak, szülőknek és az egészséges táplálkozás iránt elkötelezett fiataloknak, felnőtteknek – ahhoz, hogy a fiatalok a jelenleginél jóval egészségesebb és táplálóbb ételeket fogyasztva nőjenek fel és ezt a szemléletet őrizve éljék hétköznapjaikat.

hirdetés

Dr. Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója a konferenciát megelőző, egy a sajtó képviselői számára szervezett háttérbeszélgetésen a szeptember elsején hatályba lépett, a közétkeztetést új alapokra helyező rendelet jelentőségéről beszélt. A közétkeztetés közügy – mondta, hisz szinte mindannyian érintettek vagyunk, gyerekeink, magunk, illetve családtagjaink révén is. Egyáltalán nem mindegy, hogy a hétköznapok folyamán mit eszünk a menzán, illetve a kórházi ápolás során. Az egészségünk múlik rajta – tette hozzá, hisz köztudott, hogy az egészségtelen táplálkozás számos olyan betegség forrása, melyekben sajnos Magyarország vezető helyet foglal el az európai országok között. A sok só, cukor, zsír, kevés gyümölcs fogyasztása mind olyan táplálkozással összefüggő kockázati tényezők, amelyek mérsékelhetők, illetve kiküszöbölhetők – ezzel a szigorú, sok, a közétkeztetésben részt vállaló cég számára nehézséget, alkalmazkodást igénylő rendelettel áttételesen az egészségtudatos táplálkozásra szeretné „rábírni” a lakosságot az OGYÉI. 

Túltápláltság és táplálkozási hiányok

Az OGYÉI főigazgatója felhívta a figyelmet arra is, hogy a jelenleg rendelkezésre álló szakirodalmi adatok arra utalnak, hogy a nem megfelelő táplálkozás – mely nem csupán a makro-, de a mikroanyag összetételt is jelenti – a gyermek- és serdülőkori elhízás mellett, káros lehet a fiatalok mentális egészségére és magatartászavarokat is előidézhet. Éppen ezért, amikor egészséges alapanyagokról beszélünk fontos arra is odafigyelnünk, hogy azok honnan származnak, milyen a tápanyag- és ásványi anyag összetételük, tartalmaznak-e minden az egészség megőrzéséhez szükséges nyomelemet, illetve lehetőleg egyáltalán ne tartalmazzanak vegyszer-maradékokat és tartósítószereket.  Hiszen ma, amikor egyre több evidencia van amögött, hogy bár túltáplált a társadalom, a népesség jelentős része mégis táplálkozási hiánybetegségekkel küzd. Mindez annak a következménye, hogy a felhasznált alapanyagok vagy úgynevezett üres kalóriákat tartalmaznak csupán, vagy pedig olyan kismennyiségben tartalmazzák az emberi szervezet számára szükséges alapanyagokat, hogy azok híján hiányállapotok alakulnak ki.

Hatással lehet az iskolai teljesítményre is

Ebből is látszik, hogy táplálkozási intervenciók hiányában a következmények rendkívül súlyossá válhatnak. Kezdetben csak romolhat a gyermek iskolai teljesítménye, szaporodhat az iskolai hiányzások száma, később akár „lemorzsolódhat” az iskolarendszerből, ezáltal mind a serdülőkori intraperszonális, mind az interperszonális fejlődési folyamatok egyaránt károsodhatnak. Végső soron az egészséggel kapcsolatos ismeretek, attitűdök, készségek hiánya nem nyújt kellő védelmet a felnőttkor elé néző fiataloknak. Így a későbbi kedvezőtlen egészségi állapot okai akár már serdülőkorban rögzülhetnek, majd növelhetik a társadalomra rótt betegségterhet.

Mit kell tudni a projektről?

A közétkeztetés reformját szolgáló projekt az Európai Unió és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg, célja, hogy a közétkeztetésben érintett szolgáltatókat felkészítse a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendeletben foglaltak teljesítésére, növelve a táplálkozás- és élelmezéstudomány területén korszerű ismeretekkel rendelkező szakemberek számát, és ezzel előmozdítsa a közétkeztetés minőségi fejlesztését. A további célok között szerepel a lakossági szemléletformálás, az egészséges táplálkozás ajánlásaival kapcsolatos információk, valamint az egészséges konyhatechnikai ismeretek, módszerek terjesztése.

Pillérek mentén

A kiemelt projekt megvalósítása érdekében a Debreceni Egyetem, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézettel, illetve az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel konzorciumot hozott létre, amely 2015. május 1-jén kezdte meg a vállalt feladatok végrehajtását. A projekt 3 pillér mentén haladva valósítja meg a kitűzött célokat – ismertette a részleteket dr. Stündl László, Debreceni Egyetem, projekt szakmai vezető-helyettese. Az 1. pillér az egészséges táplálkozással összefüggő szemléletformálás támogatását és a fogyasztói tudatosság növelését célzó intézkedéseket foglalja magába. A 2. pillér a közétkeztetésben érdekelt szolgáltatók képzésével kapcsolatos oktatási háttér kidolgozását célozza, míg a 3. pillérhez kapcsolódó tevékenységek a közétkeztetési és konyhatechnikai jó gyakorlatok azonosítására és terjesztésére irányulnak.

Az applikációtól az oktatófilmekig

A projekt keretében nemsokára elérhető lesz egy speciális, a személyre szabott étrendek összeállítását támogató interaktív alkalmazás.  A mobiltelefonon és számítógépen is futtatható applikációt a projektvezető Debreceni Egyetem megbízott szakértői fejlesztik, a próbaverziót a konferencián mutatták be az érdeklődőknek. Az alkalmazást jelenleg az egyetem üzemeltetésében lévő menzákon tesztelik, az így nyert tapasztalatok, illetve a szükséges korrekciók után teszik elérhetővé a nagyközönség számára.

Az applikáció lényege – mondja dr. Stündl László, hogy a felhasználók beállíthatják saját paramétereiket (testsúly, magasság, testmozgás intenzitása stb.) az alkalmazás adminisztrációs felületén. A menzák által rendelkezésre bocsátott menüből választva, illetve kiegészítve azt az otthon elfogyasztott reggeli/vacsora paramétereivel megtudhatják, hogy átlépték vagy át fogják-e lépni az életkoruknak, életmódjuknak megfelelő napi kalória- és tápanyagkorlátot. Mivel a TÁMOP projekt keretében a szakértők kidolgoztak egy a menzák számára készült receptúragyűjteményt is, mely a rendeletben meghatározott összetevőkkel (pl. adagonként maximális só-, cukor-, zsírtartalom stb.) számol, így az adatok relatív pontosak lesznek. Vagyis ebből bárki számára világossá válhat majd, hogy az aznapra tervezett (bevitt/elfogyasztott) tápanyagmennyiség hogyan viszonyul a szükségleteikhez, és ennek figyelembe vételével módosíthatja az energia- és tápanyag-bevitelt, vagy fokozhatja a mozgás intenzitását. Az applikáció felhasználói egészségesebbé tehetik az étrendjüket, mely jelentős életmódjavulást eredményezhet.

A projekt keretében több, az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismeretek terjesztését célzó információs kiadvány készült már el, többek között mesekönyv gyerekeknek és receptgyűjtemény a közétkeztetésben szolgáltatók részére. Oktatófilmek készültek óvodásoknak, középiskolásoknak és a közétkeztetést végző szakembereknek, a társadalmi célú reklámokat pedig októbertől láthatja a lakosság.

Az első szakácsakadémia szeptember 18-án zajlott, az ehhez kapcsolódó elméleti és gyakorlati oktatási anyagok a projekt első, előkészítő szakaszában elkészültek.

Országos roadshow

A társadalmi szemléletformálás és fogyasztói tudatosság érdekében a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI) szeptember-október folyamán országos roadshow keretében interaktív módszerekkel terjeszti az egészséges életmóddal, ezen belül az egészséges táplálkozással kapcsolatos információkat, különös tekintettel a gyermekek és fiatalkorúak egészségtudatosságára és táplálkozási szokásainak javítására. Az intézet főigazgatója, Dr. Farkas Péter elmondta, hogy a projekt folyamán két kvantitatív és kvalitatív kutatásra alapuló tanulmányt készítenek. Az egyik a 2013-ban végzett Óvodai és Iskolai Táplálkozás-egészségügyi Felmérés az óvodások, általános iskolások táplálkozási szokásait felmérő kutatás kiegészítését, ennek során a közétkeztetéssel kapcsolatos szülői attitűdöket vizsgálták. A másik, egy jelenleg is zajló fókuszcsoportos kutatás, mely az otthoni étkezéssel kapcsolatos családi tradíciókat és a közétkeztetésben bekövezető változások kapcsán kialakuló véleményeket monitorozza.

Az ország 35 településén, 40 intézményben zajló roadshow keretében a gyerekek (óvodások, általános iskolások) pedagógusok és szakmailag felkészült animátorok segítségével megnézik az adott korcsoport számára készült oktatófilmeket, átbeszélik, kielemzik azt. A kicsik játékos formában ismerkednek a zöldségekkel, gyümölcsökkel és az otthoni táplálkozási szokásokat és az óvodai, iskolai górcső alá véve igyekeznek a szakértők elmondani, megértetni azt, miért fontos tudatosabban táplálkozni, többet mozogni ahhoz, hogy egészségesebben élhessünk.

A rendezvénysorozat 2015. szeptember 18-án indult, 142 általános iskolás gyermek részvételével. A roadshow követező állomásai: Debrecen, Újfehértó, Arnót, Miskolc, Kápolna, Salgótarján, Jászberény, Szeged, Budapest.

A jó gyakorlatoktól a közétkeztetésben dolgozók felkészítéséig

 A nemzetközi jó gyakorlatok összegyűjtésével, a közétkeztetésben dolgozók számára a rendelet végrehajtását segítő, a kiemelt témák köré csoportosuló elméleti és gyakorlati oktatás megvalósításával, a gyerekek és felnőttek számára az egészséges táplálkozás alapjait bemutató „Kajasuli” kiadvánnyal segíti az OGYÉI a rendelet társadalmasítását. Az OGYÉI főigazgató-helyettese dr. Martos Éva tájékoztatása szerint az ellenőrző hatóság munkáját az erre a célra összeállított útmutató segíti. Az oktatási anyagok és képzések összeállítása a közétkeztetők igényeihez igazodott, mely a több mint négy éves egyeztetési folyamat illetve az óvodai és iskolai országos reprezentatív MENZA- felmérésen alapult. Az élelmezésvezetők táplálkozás-egészségügyi képzésére október 6, 7. 13.-án kerül sor az OGYÉI-OÉTI Főigazgatóság telephelyén. A szintén az élelmezésvezetőknek szóló, az ország területét lefedő 10 helyszínen az étrendtervezést segítő program oktatása szintén október folyamán lesz. Ezzel több száz élelmezésvezetőhöz jutnak el a korszerű ismeretek.

Összehangolt akció

A Debreceni Egyetem, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet által alkotott konzorcium tagjai a közétkeztetési reformját többlépcsős, társadalmi szemléletformáló programok segítségével kívánják elérni. A cél az, hogy a lakosság egészségi állapota hosszú távon javuljon és fenntartható legyen.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
Mindenkinek a saját döntése, hogy mit szeret enni, és mennyit. Az élelmiszer kereskedelelmben a profit éhség felül írja a minőséget, ezen nem lehet változtatni ebben
rabló-kapitalista rendszerben. A mozgás hiányt, a zabálást csak életmódváltással lehet megoldani. A sport pályákat azonban az állam (intézményei) átadta profit
szerzés céljára a "multiknak" és most bennünket hibáztatnak a luta életmód miatt.
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél