hirdetés
hirdetés

A Nestlé nem szabadalmaztathatja Kit Kat nevű termékének ikonikus kialakítását

Hosszú pereskedés után az egyik fellebbviteli bíróság elkaszálta a Nestlé azon kísérletét, hogy szabadalmaztathassa Kit Kat nevű termékének ikonikus formavilágát.

hirdetés

Hét évnyi jogi küzdelem után a Nestlének nem sikerült levédhetővé tenni Kit Kat nevű csokisostya táblájának jellegzetes, négy ujjas kialakítását, amikor is pert vesztett a londoni fellebbviteli bíróságon.

A cég meglátásával szemben a törvényszék arra a megállapításra jutott, hogy az édesség külleme nem elég egyedi a szabadalmaztatáshoz. „Egy csokoládés termék sajátos megkülönböztető erővel nem bíró háromdimenziós külalakjáról beszélünk.” – közölte Lord Justice David Kitchin a bírósági határozatot illető egyik nyilatkozatában.


A fejlemény egyébként komoly győzelem a rivális édességgyártó Cadbury számára, amelynek így nem kell felhagynia Kvikk Lunsj (Gyors Ebéd) nevű termékének gyártásával. A Kvikk Lunsj egy norvég desszert, amelynek megjelenése kísértetiesen hasonlít a Kit Katéra, és konkrétan szintén csokoládéba mártott ostya. A Kvikk Lunsj pályafutása 1937-ben, két évvel a Kit Kat karrierjének megindulása után kezdődött el, mely utóbbi akkoriban „Chocolate Crips” néven körözött a piacon.

A Nestlé továbbra sem adja fel a harcot, hogy a csokitáblája kinézetét lestoppolja magának, és az egyik nyilatkozatában világossá tette, hogy további jogi lépéseket fontolgat az ügyben.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: The Daily Meal)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél