hirdetés
hirdetés

Átadták a Magyar Innovációs Nagydíjat a Parlamentben

A 2015. évi Magyar Innovációs Nagydíjat, valamint további hat innovációs díjat adtak át az Országházban, március 31-én. A bírálók elsősorban a gazdasági mutatók - 2015-ben, a hasznosítás során elért többleteredmény vagy többlet-árbevétel - alapján választották ki a legnagyobb jelentőségű sikeres innovációkat. A 2015. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az EVOPRO Csoporthoz tartozó két magyar közepes vállalkozás kapta. A tudósokból, elismert gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság elnöke az NKFI Hivatal elnöke volt.

hirdetés

A díjátadási ünnepség résztvevőit először Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte. Ezt követően Závodszky Péter, a Magyar Innovációs Alapítvány elnöke mondta el ünnepi köszöntőjét. A bírálóbizottság munkájáról Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke adott tájékoztatást.

A 2015. Évi Innovációs Nagydíjban az Evopro Innovation Kft. és az Evopro systems engineering Kft. részesült, az eRDM - dinamikus vasúti terhelésmérő és diagnosztikai rendszerért. A cég új, szabadalommal védett módszere az ország egész területén elérhető világszínvonalú fejlesztés eredménye, és jelentős többletbevételt, ill. többlet nyereséget eredményezett a fejlesztő és gyártó cégek részére. A díjat Kövér László és Pálinkás József adta át dr. Szepessy Zsolt Szabolcs és Bodnár Balázs ügyvezetőknek, valamint Mészáros Csaba elnök tulajdonosnak.

- A Nemzetgazdasági Minisztérium 2015. évi Ipari Innovációs Díjában

az Aluinvent Zrt. részesült az alumíniumhab gyártástechnológiájának kifejlesztéséért és az alumíniumhab termékek piacosításáért.

- A Földművelésügyi Minisztérium 2015. évi Agrár Innovációs Díjában

az Univer Product Termelő és Kereskedelmi Zrt. részesült a csípős fűszerpaprika nemesítési programjáért.

- A Földművelésügyi Minisztérium 2015. évi Környezetvédelmi Innovációs Díjban

az Aquaprofit Zrt. részesült az arzén tartalmú vizek tisztítására, több lépcsős előoxidációval és ózonos oxidáció segítségével, kidolgozott eljárásért és berendezésért.

- A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2015. évi Innovációs Díjában

a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. részesült a komplex vészhelyzeti kommunikációs rendszerért.

- A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2015. évi Innovációs Díjában

a DAK Acélszerkezeti Kft. részesült a biztonságos acél közúti visszatartó rendszer megalkotásáért.

- A Magyar Innovációs Szövetség 2015. évi startup innovációs díjában

a CryptTalk startup vállalkozás részesült jelenleg a világon egyedül álló hívástitkosító szolgáltatásért.

A díjat Pálinkás József és Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke, az Innovációs Nagydíj pályázat szervező-bizottságának elnöke adta át.

A bírálóbizottság által „kiemelt elismerésben” részesített innovációs teljesítmények:

- WebDP - Gyors és flexibilis banki alkalmazásfejlesztés a költséghatékonyság érdekében

Megvalósító: ApPello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. (Budapest)

- ENWT technológia

Megvalósító: VízTEC Víztechnológiai Zrt.,

EMVIR Nonprofit Kft., Eötvös József Főiskola (Baja)

- Koextrúziós eljárással történő alginátbevonat

Megvalósító: PICK Szeged Zrt. (Szeged)

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél