hirdetés
hirdetés

Az e-kereskedelem és a kettős termékminőség áll a fogyasztóvédelem középpontjában az idén

Az e-kereskedelem szabályozása és a kettős termékminőség megszüntetése áll a fogyasztóvédelem középpontjában az idén, de kiemelt feladat maradt a termékbemutatók ellenőrzése is – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

hirdetés

Az államtitkár fogyasztóvédelmi garanciákat sürgetett a robbanásszerűen bővülő internetes kereskedelem szabályozására, egyúttal eredményesnek nevezte az eddigi intézkedéseket. Az érintett internetes vállalkozások együttműködőek, a hatóságok folyamatosan egyeztetnek velük – tette hozzá.

Kara Ákos közölte, hogy a kettős élelmiszerminőség fogyasztóvédelmi szempontból is fontos probléma, ezért összehasonlító vizsgálatokkal igyekeznek kiszűrni a nem megfelelő minőségű élelmiszereket és nem élelmiszerjellegű termékeket.

Az NFM államtitkára utalt arra is, hogy a megtévesztésre – különösen az idősebbek kihasználására – épülőtermékbemutatókat új jogszabályokkal (ügyfélszolgálati kötelezettség, ingyenes juttatások reklámtilalma, hitelnyújtási tilalom) sikerült visszaszorítani. A továbbra is működő vállalkozások szigorú ellenőrzésekre számíthatnak, a trükközők ellen a kormány fel fog lépni – hangsúlyozta.

Az államtitkár kijelentette, hogy a fogyasztóvédelmi rendszer változásai az intézményrendszer elérhetőségét, a jogérvényesítés lehetőségét javítják: január 1-jétől a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a minisztérium keretein belül működik, a járási hivatalok pedig fogyasztóvédelmi ügyköröket kaptak, valamint továbbítják a vásárlók békéltetőtestületi kérelmét a területileg illetékes szervezethez.

Keszthelyi Nikoletta, az NFM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az internetes vásárlók kiszolgáltatottságának enyhítése érdekében létrehozták a súlyosan jogsértő webáruházak adatbázisát. A kormany.hu oldalon elérhető lista (jogsertowebaruhazak.kormany.hu) február végétől nyilvános és két évig mutatja azokat a vállalkozásokat, amelyek ellen jogerős határozat született.

Ismertette továbbá, hogy a megtévesztő termékbemutatók jelentős része megszűnt ugyan, de megjelentek az orvosi vagy szociális szolgáltatásokat (gyógyszerek, távfelügyelet stb.) kínáló, valamint a lakásokba, üzletekbe szervezett árubemutatók, ahol a fogyasztó nem élhet az elállás jogával.

Keszthelyi Nikoletta utalt arra is, hogy szeptember óta 31-en jelentkeztek az NFM „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” pályázatára, amely azokat az intézményeket díjazza, amelyek alternatív módon támogatják a diákok tudatos fogyasztóvá válását. Az elismerést mostanáig 10 megyében 14 intézmény kapta meg.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél