hirdetés
hirdetés

Az EU nem büntetheti meg a gyártókat az élelmiszerek minőségbeli eltérése miatt

Jelenleg nincs arra lehetőség, hogy az Európai Unió fellépjen a nagy élelmiszergyártók gyakorlata ellen, amely szerint egyes tagállamokban azonos márkanév alatt különböző minőségű termékeket forgalmaznak – nyilatkozta a Magyar Időknek az egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos. A magyar kormány és régiós partnerei ugyanakkor azt várják az Európai Bizottságtól, hogy a ma még erkölcsi kérdésként kezelt ügyben találjanak megfelelő jogi választ a brüsszeli bürokraták.

hirdetés

Vytenis Andriukaitis a Magyar Időknek adott nyilatkozatában megjegyezte: nem megelőzhető a vállalatoknak az a gyakorlata, amely szerint a különböző piacokra szánt termékeiket a nemzeti ízlésnek, preferenciának vagy vásárlóerőnek megfelelően dobják piacra.

Az uniós biztos ugyanakkor úgy fogalmazott, arra bátorítja a fogyasztókat, hogy követeljék meg a gyártóktól az azonos minőséget, függetlenül attól, hogy melyik országban élnek. – Arra is biztatom a vásárlókat – folytatta –, hogy a fogyasztói szervezeteken keresztül adjanak hangot véleményüknek. Bár egy cég valóban dönthet úgy, hogy országonként eltérő összetevőket használ, a fogyasztókat pontosan tájékoztatni kell erről, és nem lehet félrevezetni a vásárolt áru összetevőivel kapcsolatban – emelte ki. Ez azt jelenti, hogy az összetevőket pontosan meg kell határozni, és azokat könnyen elérhetővé kell tenni a vásárlók számára.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerint a kormány véleménye továbbra is az, hogy az ügyet európai szinten kell rendezni. A Magyar Időknek elmondta, tisztában vannak azzal, hogy jelenleg nincs jogi alapja annak, hogy fellépjenek az élelmiszerek minőségi különbségei miatt a nagyvállalatokkal szemben. – Éppen ezért Szlovákiával együtt azt várjuk az Európai Bizottságtól, hogy találjon jogi megoldást arra, hogy a közösség területén egy gyártó ugyanazon termékét ugyanolyan minőségben lehessen megvásárolni Magyarországon, Szlovákiában, Ausztriában vagy akár Németországban is – emelte ki.

Az államtitkár szerint a téma az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának soron következő ülésén is előtérbe kerülhet, Szlovákiával közösen kezdeményezik majd az ügy napirendre tűzését. Jelezte: amíg uniós szinten nem rendeződik az élelmiszerek minősége, erkölcsi kérdésként kell kezelni az ügyet.

A Magyar Idők teljes cikkét ezen a linken lehet elérni.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[202089] galéria
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
"Jelenleg nincs arra lehetőség, hogy az Európai Unió fellépjen a nagy élelmiszergyártók gyakorlata ellen"
Igenis van lehetőség, csakhogy az EU jogalkotóinak szándéka szükséges ehhez, de mivel ez őket éppenhogy pozitívan érinti így biztosan nem fognak tenni semmit...
Ez is egy jó példa a kettős mércére, a keleti országok csak ilyenkor döbbennek rá, hogy átverték őket. Már 13 éve ezt folytatják, és már öt éve annak is hogy
bizonyított ez a gyakorlat.
Mikor teszünk ellene a gyarmatosítók örülhetnek, hogy ilyen birkák vagyunk...
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél