hirdetés
hirdetés

Az őshonos gének megőrzése a jövő kulcskérdése

A védett őshonos, valamint a veszélyeztetett helyzetbe került állatfajtáink állománylétszáma emelkedett, helyzetük pedig stabilizálódott az elmúlt években – mondta az agrártárca miniszterhelyettese a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjának rendezvényén, amelynek középpontjában a magyar hidegvérű ló és a magyar óriásnyúl állt.

hirdetés

Nagy István hangsúlyozta, az élelmezési és mezőgazdasági célú genetikai erőforrások védelme az egész világon, így hazánkban is kiemelt állami feladat, amelyet konkrét kötelezettségeket tartalmazó nemzetközi egyezmények is rögzítenek. Az agrárbiológiai sokféleség csökkenésével párhuzamosan a világkereskedelmet uraló fajok és fajták száma is folyamatosan csökken-tette hozzá. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) becslése szerint a mezőgazdaságban használt fajták 75 százaléka eltűnt az elmúlt száz évben.

A miniszterhelyettes beszámolt arról, hogy a Földművelésügyi Minisztérium szakmai irányításával készített génmegőrzési stratégia társadalmi egyeztetése nemrégiben fejeződött be. A stratégia meghatározza a legfontosabb génmentési, génmegőrzési és génhasznosítási feladatokat is. A génmegőrzési stratégia kiterjed az élelmezési és mezőgazdasági célú növényi-és állati genetikai erőforrásokra, kiemelten a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtákra, valamint a magyar ebfajtákra is.

Nagy István aláhúzta, a gazdasági haszonállatok és -növények genetikai sokféleségének biztosítása, az őshonos gének megőrzése, csökkenésének megállítása a versenyképes és fenntartható mezőgazdaság, valamint az élelmezésbiztonság szempontjából is a jövő kulcskérdése.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél