hirdetés
hirdetés

Az új technológiák befogadására tanítanak

A készülő Digitális Agrárstratégia alapja, hogy a mezőgazdasági termelők a mindennapi munkájuk során mind szélesebb körben használni és hasznosítani is tudják az új technológiákat és az ezekhez kapcsolódó tudást. Éppen ezért a képzés és a tudásátadás a következő évek központi kérdése lesz - mondta a mezőgazdaságért felelős államtitkár Kecskeméten.

hirdetés

Feldman Zsolt, az AgroFIELD Akadémia rendezvényén kiemelte: a kormány célja, hogy segítő feltételeket biztosítson a környezetet, a talajt és a vizet egyaránt kímélő precíziós gazdálkodáshoz. Mint mondta: az új technológiák beszerzésének megkönnyítésén túl azonban fontos szempont az is, hogy az ezek alkalmazásához és kihasználásához szükséges tudás rendelkezésre álljon mind a közép- és felsőfokú oktatás, mind pedig a felnőttképzés szintjén. Ennek érdekében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával folynak az előkészületei a Digitális Agrárakadémia elindításának, amely célcsoportonként különböző módon és tartalommal biztosítja a tudás átadását az erre nyitott mezőgazdasági termelők számára - tette hozzá az államtitkár.

Az államtitkár hangsúlyozta: a képzésen, ismeretátadáson és a digitális esélyegyenlőtlenség csökkentésén túl a kormány további célja a precíziós gazdálkodás gyakorlatát bemutató „mintagazdaságok” létrejöttének támogatása is. Az egyes technológiák alkalmazásáról szerzett gyakorlati tapasztalat ugyanis nélkülözhetetlen a gazdaságok versenyképessége, hatékonysága, költségcsökkentése, valamint jövedelemtermelő képessége szempontjából.

Forrás: 123rf

Az államtitkár szerint egyértelműen látszik, hogy üzemmérettől függetlenül a legtöbb magyar mezőgazdasági termelő számára hasznos és megtérülő az új technológiák alkalmazása, de elengedhetetlenül fontos a működtetéshez szükséges tudás megszerzése is, mert csak így lesz hosszútávon is működőképes a beruházás. Feldman Zsolt kiemelte: a kormányzat jelenleg annak előkészítésén dolgozik, hogy 2020 után a digitális technológiák hatékonyabb használatát, fejlesztését segítő projektek, beruházások, innovációkat támogató pályázatok jelenjenek meg. A cél az, hogy a magyar mezőgazdaság minél szélesebb platformon juthasson forrásokhoz.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél