hirdetés
hirdetés

Befőztek és aszaltak a NAK szakmai kurzusán

2018. május 25 és 26 között tartotta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága a „Tanuljunk együtt! – Zöldség-gyümölcs feldolgozás” című elméleti és gyakorlati szakmai napok programsorozatát.

hirdetés

A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának Konzervtechnológiai Tanszékén megtartott elméleti és gyakorlati napok keretében mélyebb higiéniai, termékjelölési, tartósítás-technológiai ismeretekkel gazdagodott a 17 résztvevő. A két nap alatt többféle lekvárt, befőttet, ivólevet, szörpöt, szárított (atmoszférikusan és vákuumban) és aszaltterméket is készíthettek.

Az oktatás a zöldség-gyümölcstartósítás alapjaival, csoportjaival és jellemző módjaival indult. A résztvevők megismerhették az élelmiszereket érintő fizikai-, kémiai-, mikrobiológiai- és enzimes eredetű minőségváltozásokat. Az előadók részletesen kitértek az élelmiszereket érintő mikroorganizmusok szaporodásának feltételeire, a zöldségek és gyümölcsök romlásának tényezőire, valamint átfogóan bemutatták a hőkezelést és a sterilezést, mint a két leggyakrabban alkalmazott tartósítási eljárást. A résztvevők részletes tájékoztatást kaptak a kis- és középüzemeket érintő legfontosabb higiéniai- és élelmiszerbiztonsági előírásokról, jogszabályi követelményekről a Jó Gyártási Gyakorlatokat, a Magyar Élelmiszerkönyvet, a HACCP ismereteket és az uniós szabályozásokat is érintve. Az előadás során gazdag képi anyaggal illusztrált személyi higiéniai oktatásban is részesültek.

A következő előadások során a résztvevők a legújabb (lebomló, intelligens: érettséget-, hőmérsékletet, frissességet jelző) csomagolási technológiákról és az előre csomagolt élelmiszereken történő kötelezően megjelenítendő információkról (jelölési rendelet) kaptak tájékoztatást. Az első nap végén az élelmiszer-feldolgozási- és tartósítási eljárások során alkalmazott adalékanyagok csoportjaival, felhasználásuk jogszabályi hátterével és feltételeivel ismerkedhettek a képzésre jelentkezők.

Forrás: 123rf

A szakmai program második napján került sor a gyakorlatokra. A zöldséggyártó csoport szárított cékla csipszet, valamint balzsamecetes aszalt paradicsomot készített a délelőtt folyamán, vele párhuzamosan a gyümölcsfeldolgozók a lekvárfőzés tudományos alapjait vették sorra. A gyakorlatok alatt megismerkedhettek különböző mérőeszközök gyakorlati hasznával is, mint a pH és savmérő, és konkrét számítási példákkal vezették le a tartósításhoz használt alap-és segédanyagok pontos paramétereit. A délután folyamán a gyümölcsfeldolgozás közben aszalt meggy és almacsipsz került az asztalra, a zöldséges csoport eközben paradicsom és cukkini alapú mártogatós szószokat készített különböző ízesítéssel. A fennmaradó időben a savanyítás módszerével és a szörpgyártásba kaptak betekintést a résztvevők. A program érzékszervi bírálattal zárult. A vak teszt szerint a csoport a hazai ízeket helyezte előtérbe, e mellett az ízesített aszalványok nyerték el a tetszésüket a legjobban.

A program egy közös beszélgetéssel és értékeléssel zárult. A tapasztalatok alapján számos tévhitet oszlattak el az előadók, és többeket sarkallt arra a képzés, hogy egy hosszabb – akár egyetemi szintű – oktatáson is részt vegyenek. A kitöltött értékelő lapok alapján a résztvevők egy jól szervezett, hasznos kamarai programon vehettek részt és várják a folytatást, a további lehetőséget. Javaslatként a marketingképzést jelölték meg többen is, mint hasznos, új ötletet.

(forrás: NAK/Kinyó Melinda, Horváth Vivien)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél