hirdetés
hirdetés

Behúzza a féket a SPAR

Az élelmiszerlánc felügyeleti díj és a kiskereskedelmet érintő jogszabálytervezetek érzékenyen érintik a Spar magyarországi tevékenységét, ezért a következő évekre tervezett beruházásaik jelentős részét elhalasztják - hangsúlyozta Rudolf Staudinger, a Spar Magyarország felügyelő bizottságának elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

hirdetés

 Kérdésre válaszolva az elnök elmondta: nem gondolkodnak azon, hogy kivonulnának a magyar piacról, hiszen 23 éves ittlétük alatt nettó 500 millió eurót ruháztak be, de a jogszabályi változások miatt valószínűleg beruházásokat halasztanak el, illetve átstrukturálják költségeiket.

  Rudolf Staudinger kifejtette, hogy korábban évente átlagban 10-30 milliárd forint között ruháztak be a magyar piacon, de ez most kérdésessé vált. A kiskereskedelemben a forgalom 2-2,5 százalékát lehet profitként megtermelni, az élelmiszerlánc felügyeleti díj sávos emelése esetükben a forgalom visszafogására ösztönöz, különben elviszi a nyereséget.

    Erwin Schmuck, a Spar Magyaroszág ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta - és ezt egy transzparensen is bemutatotta -, hogy békében szeretnének dolgozni. Üzleteiket 500-600 ezer vásárló keresi fel naponta, több mint 800 magyar cég az állandó beszállítójuk, az értékesített árúk 90 százalékát Magyarországon szerzik be és továbbra is el kívánnak jutni a legkisebb falvakba is.


    Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország cégvezetője elmondta, hogy a Spar a forgalom alapján Magyarország negyedik legnagyobb kiskereskedelmi lánca, tavaly bruttó 453 milliárd forint forgalmat értek el, több mint 400 üzletük működik országszerte, 2008-2013 között mintegy 250 millió eurót, vagyis 77 milliárd forintot fektettek be a magyar piacon, 2014-ben pedig várhatóan 55 millió eurót, 17 milliárd forintot ruháznak be. A cég Magyarországon az ötödik legnagyobb munkáltató, tavaly a foglalkoztatotti létszám meghaladta a 13 ezret.


    A szektorban egyedülállóan, a Spar saját húsüzemmel rendelkezik Bicskén, ahol az idén 1,5 milliárd forintos fejlesztést hajtottak végre, az évi 20 milliárd forintos forgalmával az ország második legnagyobb húsüzeme - mutatott rá Heiszler Gabriella, aki kérdésre válaszolva közölte, hogy a társaság már döntött a 2015. évi beruházás folytatásáról a húsüzemben, de ez kérdésessé vált az új szabályok miatt.
    A cégvezető kiemelte, hogy a Spar 2013-ban a vesztesége ellenére különböző adónemekben 26 milliárd forint adót fizetett be az állami kasszába. Az élelmiszerlánc felügyeleti díj eddig 325 millió forint kiadást jelentett a cégnek, ami jövőre esetükben harmincszorosára, 9 milliárd forintra emelkedik, ami nehezen lesz kigazdálkodható - jegyezte meg. A társaság vezetői hangsúlyozták: veszteségüket a 2008-ban felvásárolt Plus hálózat okozza, üzemi szinten már nyereségesek, tulajdonosi elvárás a veszteség ledolgozása, amire rövid távon lehetőséget láttak, de a jogszabályi változások ezt befolyásolják.

     Rudolf Staudinger kifejtette, 2014-ben 7-800 új munkahelyet teremtettek, erre 2015-ben nem lesz lehetőség, sőt, a Spar minden erejével azon van, hogy ne kelljen egy dolgozót sem elbocsátania, illetve, hogy ne emeljen árat. Hogy ez ne következzen be, kénytelenek lemondani a tervezett beruházásokról, többek között a bicskei húsüzem bővítéséről vagy az húsipari szakmunkásokat képző oktató centrum létrehozásáról. A beruházások körülbelül 6 millió euróba kerültek volna, 50 új munkahelyet teremtve. Az elnök elmondta, Magyarországon arányaiban körülbelül kétszer-háromszor nagyobbak az adóterheik, mint például olasz, horvát vagy szlovén üzleteikben.

(forrás: MTI, Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél