hirdetés
hirdetés

Csúcsot döntött a francia borok exportja

A francia borok és szeszes italok exportja rekordot döntött tavaly több mint egymilliárd eurós, 8,5 százalékos forgalomnövekedéssel, ami mindenekelőtt a kínai és amerikai érdeklődésnek köszönhető - közölte kedden a francia exportálók szövetsége.

hirdetés

Franciaország 2017-ben 198,6 millió (12 üveges) rekesz bort és szeszes italt exportált, 5 százalékkal többet, mint 2016-ban. A forgalom 8,6 százalékkal 12,9 milliárd euróra nőtt 2017-ben.

Az előző évhez képest hasonlóan az exportot elsősorban a konyak húzta fel, mennyiségben 8,7 százalékkal, forgalomban pedig 10,8 százalékos emelkedéssel, de a bor exportja is nőtt: mennyiségben 6, értékben pedig 9,6 százalékkal.

Forrás: 123rf
Forrás: 123rf

A szövetség azért is üdvözölte az eredményeket, mert a 2010-es évek elején négy éven át visszaesett a francia szeszes italok exportja, és az elmúlt öt évben tavaly mutatkozott először növekedés, ami valamennyi francia borvidéket érintette.

Az eladások az Európai Unióban is emelkedtek 4,6 százalékkal, de a növekedés 80 százaléka az amerikai és az ázsiai érdeklődés növekedésének köszönhető.

A francia borok elsőszámú piaca továbbra is az Egyesült Államok több mint 3 milliárd eurós forgalommal (+10 százalék), amelyet Kína követ 1,2 milliárd euróval, ami az ottani felső középosztály megerősödésének köszönhetően 25 százalékos emelkedést jelent egy év alatt.

A francia külkereskedelmi mérlegben a szeszes italok exportja a második helyen áll a repülőgépek után, megelőzve a kozmetikai termékeket.

(forrás: MTI)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[218935] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél