hirdetés
hirdetés

Élelmiszeripari mérföldkő Tiszapüspökiben

A Tiszapüspökiben felépült gabonafeldolgozó és izocukorgyár Európa egyik legmodernebb, legnagyobb izocukorgyára lesz, politikai hátszél nélkül épült fel, és a sajtóhíresztelésekkel ellentétben nem kapott 44 milliárd forintos állami támogatást - mondta Zahola-Pollák Vanda, a Kall Ingredients Kft. ügyvezető igazgatója a hétfői Magyar Időkben.

hirdetés

Az ügyvezető az ellenzéki sajtóra reagált, amely szerint aggályos, hogy egyes hazai tulajdonú nagyvállalatok beruházásaikhoz könnyebben kapnak állami támogatást, mint a multinacionális cégek, és egyik példaként a Tiszapüspökiben október végén nyíló gyárat felépítő Kall Ingredients Kft.-t hozták, amelyet szerintük "állami szereplők támogattak". A cikkből kiderül: a próbaüzem alatt álló gyár "ősbűne" az, hogy abban Mészáros Lőrinc érdekeltségei, az Opus Globál Nyrt. és az R-Kord Kft. 2017 júniusában kisebbségi tulajdont szereztek.

Arról azonban a híresztelők megfeledkeztek, hogy a gyár állami támogatásáról, illetve az Eximbank piaci alapú hiteléről két évvel korábban, 2015-ben született döntés - hangsúlyozza a Magyar Idők.

Zahola-Pollák Vanda nyilatkozatában leszögezte: a vállalkozást az agráriumban évtizedes tapasztalatokkal rendelkező Kárpáti László indította, a beruházáshoz hatmilliárd forint saját erő mellett az Eximbanktól és az MKB Banktól közel harmincmilliárdos hitelt vettek fel. Ehhez 9,2 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást nyertek, de a pályázaton ugyanazon szigorú szakmai értékelésen ment keresztül a vállalkozás, mint minden pályázó. A nemzetgazdaság szempontjából jelentős hatású, a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb hazai élelmiszeripari fejlesztése azért részesülhetett kormányzati támogatásban, mert a gyár 1300 új munkahelyet létesít a szolnoki térségben.

Az üzem tevékenysége emellett az Exim számításai szerint 185 milliárd forinttal növeli a magyar GDP-t, a megnövekedett bérjövedelem, a nyereség és a fogyasztás után fizetendő adók a költségvetés bevételeit 39,9 milliárd forinttal emelik. Vállalták, hogy fix árbevételt produkálnak, vagyis komoly gazdasági teljesítményt felmutató piaci szereplőt hoznak létre.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél