hirdetés
hirdetés

„Erősek vagyunk, mint a medve!”

A Rossmann 25 éve van jelen a hazai piacon. Rohamos fejlődését jól mutatja, hogy e negyedszázad alatt a hazai FMCG piac egyik legdinamikusabban fejlődő kiskereskedelmi láncává vált. A drogérialánc jövőre akár a 100 milliárd forintos forgalmat is elérheti. A siker okairól Flórián Lászlóval, a Rossmann Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. (x)

hirdetés

Hogyan kezdődött a Rossmann Magyarországi története?

Az FMCG piacon jelenleg ismert külföldi tulajdonú cégek közül a Rossmann másodikként jelent meg Magyarországon. Akkoriban Debrecenben volt a cég központja, ezért ott nyitottuk az első üzletünket 1993 novemberében, majd a másodikat is. Mindkét bolt azóta is működik. Akkoriban itt még nem léteztek hipermarketek, diszkontok, nem volt jelen még a Metro sem, gyakorlatilag nem volt mai értelemben vett modern kiskereskedelem. A szocializmusból ismert hagyományos bolttípusok működtek csak az országban. Kiskereskedelmi szempontból „zöld- mezős beruházás” volt az ország.

Dirk Rossmann és Flórián László
Dirk Rossmann és Flórián László

A drogéria, mint fogalom ugyan ismert volt, néhány Azúr bolt képviselte valamelyest ezt a bolttípust, de az általunk képviselt koncepció teljesen újszerű volt a hazai piacon. Egyébként maga a drogéria, mint értékesítési csatorna koncepciójának kitalálója maga Rossmann úr volt,aki még 1972-ben nyitotta meg első üzletét Németországban.Ekkor már a piaci liberalizáció lehetővé tette a drogéria termékek önkiszolgáló rendszerű értékesítését, és ő ezt zseniálisan kihasználva hozta létre első üzletét. Így született meg a drogéria, mint speciális értékesítési csatorna.

Rossmann 25
Rossmann 25

Az elgondolás azonnal elsöprő sikert hozott, már boltja nyitásának első napján a várt 20 000 márka árbevétel helyett 100.000 márka forgalmat hozott. Ha röviden össze kellene foglalnom a magyarországi piacépítésünket, a Rossmann indulása a '90-es években a koncepció kialakítása, letisztítása jegyében zajlott. A 2000-es évek pedig az erőteljes expanzióról szóltak. Számokban kifejezve, a 2000-es évek első évtizedében mintegy 150 boltot nyitottunk. Ezt a folyamatot a válság vágta el.

 

A nagyobb felbontáshoz kattintson!
A nagyobb felbontáshoz kattintson!

ROSSMANN SZÁMOKBAN 2018

Vásárlószám: több mint 30 millió
Üzletszám (év végéig): 215
Facebook rajongó: 291 000
Cikkelemszám: 16 094
Webshop tranzakció: közel 100 000
Foglalkoztatottak száma: 1701

Ma már mintegy 210 Rossmann drogéria működik az országban, és évről évre kétszámjegyű növekedésről számolnak be. Mi a rohamos fejlődésük titka?

Maga az alapító, Rossmann úr is kezdetben egy- fajta speciális diszkontként az árra pozicionálta üzleteit, és ez továbbra is a stratégia alapja. Mi is elsősorban az árakra fókuszálunk, ebben nincs kompromisszum. Alacsonyabb árréssel és költségekkel dolgozunk versenytársainknál. Produktívak vagyunk.
A másik fontos alapja a fejlődésünknek a 2010-ben induló, és ma is végzett komoly minőségi expanzió. A modern dizájn, tiszta világos vásárlótér kialakítása a padlótól a mennyezetig, a modernizált világítástechnika,egyéb bolti technológiák alkalmazása,a korszerű POS-eszközök használata mind-mind a vásárlói élmény megteremtését segíti elő. Különösen fontosnak tartjuk a szolgáltatások körének bővítését; a webshop és házhozszállítás fejlesztése is ezt a célt szolgálja drogériáinkban.

A nagyobb felbontáshoz kattintson!
A nagyobb felbontáshoz kattintson!

Emellett különösen nagy hangsúlyt fektetünk a marketingtevékenységünkre, amellyel erőteljesen a lokális piacot célozzuk meg. Az elmúlt években számos kampányunkban a hazai fogyasztók által ismert kedvelt arcokkal igyekeztünk népszerűsíteni drogérialáncunkat. Az erőteljes marketingtevékenység talán legemlékezetesebb kampánya volt az Árpa Attilával fémjelzett, Mi tudjuk, mire vágysz! elnevezésű. Azóta számos ismert arc, többek között Lilu, Viszkok Fruzsina a Wellhello is segített nekünk az egyes kampányokban a fogyasztói lojalitás kialakításában.

Hogyan ünneplik a 25 éves jubileumot? Milyen terveik vannak a jövőre nézve?

Idén is egyértelműen két számjegyű növekedéssel számolunk, melyet továbbra is a reálbérek növekedésén keresztül megvalósuló bővülő fogyasztás és az expanzió fog segíteni. Ennek megfelelően továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk az új üzletek nyitásá- ra és felújítására, a vásárlók egyre jobban igénylik a vásárlási élményt is, nemcsak a jó árakat és választékot.

A digitalizáció jegyében számtalan új informatikai fejlesztésen dolgozunk, ami a bolti munkatársaink és a vevőink számára is kényelmes, gyors szolgáltatásokat nyújtanak, például szeretnénk elsőként igazi omnichanel élményt nyújtani a vásárlóinknak. A 25. évforduló alkalmából közel 2000 fős dolgozói és partneri találkozót szerveztünk, hatalmas showműsorral. A születésnapi gálán debütált a hűségkártyaprogramunk is, amely egészen újszerű módszerrel kívánja megszólítani hűséges vásárlóinkat. Összességében elmondható, Rossmann urat idézve, hogy „erősek vagyunk, mint a medve”. A stabil alapok megvannak, és minden esélyünk megvan arra, hogy jövőre elérjük a bűvös 100 milliárd forintos forgalmat, amellyel talán bekerülünk a száz legnagyobb árbevételű cég közé. A Nielsen Shopper Trends kutatásban immár 4. éve a legjobb márkaértékkel rendelkező drogéria hálózat lettünk a vásárlók szavazata alapján. Azt hiszem, ettől jobb visszajelzés nem is igen létezik. Bízom benne, hogy a hozzánk betérő vásárlók a következő 25 évre is bizalmat szavaznak nekünk, és a jövőben is ilyen ütemben tudunk fejlődni.

Rossmann 25
Rossmann 25

ROSSMANN LEG-EK

Legkisebb alapterületű drogéria: 150 m2
Legnagyobb alapterületű drogéria: 650 m2

Az FMCG piac dekorkozmetika forgalmának 40%-a.

Az FMCG piac parfüm- és arcápolás forgalmának az 1/3-a.

Az FMCG piac hajápolási forgalmának 1/3-a.

Éves átlagos forgalomnövekedés az elmúlt 7 évben kétszámjegyű.

2014 óta a legmagasabb márkaérték index-szel rendelkező drogéria hazánkban a Nielsen Shopper Trends adatai alapján.

(X)

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[228537] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél