hirdetés
hirdetés

Felfigyeltek az okos élelmiszerekre

A Hajdúsági Sütödék-csoport koncepciója is bekerült a 100 legérdekesebb magyar innováció közé.

hirdetés

A Hajdúsági Sütödék-csoport 17 éve indította útjára a Smart Food (Okos Élelmiszer) című kutatási programját, amelynek célja alapvető és bizonyítottan az egészséget támogató élelmiszerek kifejlesztése volt. A kormány innovációt támogató törekvéseivel összhangban a napokban jelent meg „A 100 legérdekesebb magyar innováció, 2018” című exkluzív kiadvány, amelybe beválasztották a Smart Food-koncepciót is.

Van bennük fantázia

Az idén 232 oldalon megjelenő üzleti magazin egyedülálló Magyarországon, az ebbe a körbe bekerülő innovációk jogosulttá válnak az erre utaló jelzést termékeiken, szolgáltatásaik megjelenítésén feltüntetni. A szerkesztők és a rangos szakmai zsűri szándéka szerint ebben a periodikában csak olyan innovációk számára biztosítanak bemutatkozási lehetőséget, amelyek nagy figyelemre tarthatnak számot, jelentős nemzetgazdasági előnyökkel bírnak és akár nemzetközi karriert is befuthatnak.



Milliókon segíthetnek

A Smart Food kutatási program eredményeként napjainkra négy sütő- és édesipari brand született. Ezek közül kettő olyan funkcionális emésztési rendellenességek tüneteit enyhíti, amelyek 1, illetve 1,5 millió embert érintenek hazánkban. A harmadik brand 3 millió honfitársunkon segíthet, akik valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedéssel lehetnek a jövőben veszélyeztetettek.

A cégcsoport negyedik brandje (a piacra bevezetett termékkör első tagja) a Vitajó és annak cipó verziói úgy tűnik, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, hiszen e termékeknek bő egy év alatt mintegy 400 millió forintos piaca alakult ki, döntően a kelet-magyarországi régióban.

Mivel ez a termékkör Magyarországon mintegy 6 millió potenciális fogyasztó számára készül, országos elterjesztéséhez a cég speciális termelői-piaci franchise rendszert dolgozott ki. Első hazai franchise-partnerük a közelmúltban már el is kezdte a Vitajó cipók gyártását és forgalmazását az ország középső és észak-nyugati területein. Az innovátor cégcsoport hamarosan újabb brandet dob piacra.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél