hirdetés
hirdetés

Hárommilliárdos fejlesztés az Univernél

A Norvég Alap támogatásával 3 milliárd forintból megduplázza paradicsom-feldolgozó kapacitását és megújítja ehhez kapcsolódó technológiáját a kecskeméti székhelyű Univer Product Zrt.

hirdetés

Szőke Erika, a társaság termelési és műszaki vezérigazgató-helyettese csütörtökön Kecskeméten, sajtótájékoztatón közölte: az október végéig megvalósuló projekt révén az Univer erősíti piaci pozícióit, emellett a beruházás segíti a munkaerő megtartását, új partnerek bevonását a termelésbe és reményeik szerint katalizátora lesz az országszerte leépült paradicsomfeldolgozó-kapacitások újraépítésének.

A teljes költségvetésből közel 1,2 milliárd forintot költenek környezettudatos fejlesztésekre, amelyekhez a Norvég Alap 453,4 millió forint támogatást nyújtott. A beruházási összeg többi részét technológiai korszerűsítésre, a jelenleg évente 50 ezer tonnás paradicsomfeldolgozó-kapacitás megduplázására, valamint a magas használati értékű paradicsomsűrítmény előállításához szükséges feltételek megteremtésére fordítják.

Ágoston Béla nyersanyag-beszerzési igazgató elmondta: azért döntöttek a bővítés mellett, mert a magyar termelők ma már az etalonnak számító 80 tonnás olasz átlagot is meghaladó, 100-120 tonnás hektáronkénti hozamokra képesek.

Hozzátette: a vállalat 581 dolgozót foglalkoztat és termeltetőként további 250-300 családnak biztosít megélhetést. Míg 2013-ban 20 600 tonna paradicsomot dolgoztak fel, addig az idén 44 350 tonnát terveznek és 2015-ben szeretnék elérni a 100 000 tonnát.

A sűrítmény egyharmadát belföldön, kétharmadát elsősorban német, lengyel és horvát exportpiacokon értékesítik.

A kizárólag magyar tulajdonú Univer Product Zrt. székhelye Kecskeméten található, ezen kívül 5 telephellyel rendelkezik. Éves nettó árbevétele 2013-ban 16,67 milliárd forint volt.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél