hirdetés
hirdetés

Idén 43 pálinkaház nevezett Pálinka Országkóstolóra

Június 20-án ismét díjazzák az ország legjobb pálinkáit. A 2017. évi Pálinka Országkóstolóra idén 43 pálinkaház nevezett, a bírák összesen több mint 380 féle pálinkából, vakkóstoláson választották ki a legjobbakat. Az eredmények az ünnepélyes díjátadó gáláig titkosak, a győztes pálinkákat az Országház Felsőházi termében hirdetik ki.

hirdetés

Negyedik alkalommal rendezett idén Pálinka Országkóstolót a Pálinka Nemzeti Tanács és a Földművelésügyi Minisztérium. A Pálinka Országkóstoló olyan megmérettetés, amelynek célja a pálinkának, mint hazánk nemzeti italának a hitelét és ismertségét növelni, a magas színvonalú országos rendezvényen elért eredmények révén is elősegíteni a minőségi pálinka bel- és külpiaci megjelenését.

Az ország egyik legnívósabb pálinkaversenyének idén Esztergom adott otthont, ahol a 30 tagú zsűri vakkóstolás során értékelte a nevezett pálinkákat. A pontozás után összesítették az eredményeket, viszont a díjazottak neveit egészen a bejelentésig mindössze három ember ismeri. A verseny egyik sajátossága, hogy nevezni kizárólag kereskedelmi forgalomba kerülő termékekkel lehet, melyeket az érzékszervi vizsgálatot megelőzően a NÉBIH egy komplex analitikai vizsgálattal ellenőriz.

A díjazott pálinkák arany, ezüst, és bronz minősítést nyerhetnek, és 24 pálinkának Champion díjat is adományoznak. Különdíjban részesül az év legeredményesebb pálinkafőzdéje és az év legjobb pálinkája, emellett idén először a legjobb tízezer palack feletti tétel főzőjét is díjazzák.  Mivel ebben az évben Esztergomban rendezték a versenyt, a város vezetősége is felajánlott egy különdíjat az általuk legjobbnak vélt főzőmesternek.


„A Pálinka Országkóstolóra évről évre több tétellel neveznek a pálinkaházak, és kiválóbbnál kiválóbb termékeket hoznak a versenyre. A nevezett pálinkákból látszik, hogy a főzőmesterek egyre nagyobb kedvvel kísérleteznek: az alap gyümölcsök mellett, mint a barack és a szilva, egyre jellemzőbbek a szokatlan, újszerű háziasítások” – mondta el Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke.

A díjátadó gálán azok nevét is bejelentik, akik Pálinka Életműdíjban részesülnek. Ezt a kitüntetést évente legfeljebb három szakembernek ítélheti oda a Tanács, és az egyik legnagyobb elismerésnek számít a szakmában.  Életműdíjat a szabályzat szerint azok kaphatnak, akik évtizedes szakmai tevékenységük során nagyon sokat tettek a pálinka elismertetésért, a pálinka hírnevéért.

A Pálinka Országkóstoló a Pálinka Nemzeti Tanács Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyét továbbá az erre épülő, a Földművelésügyi Minisztérium által rendezett Nemzeti Pálinkakiválóság Programot foglalja magába. A Nemzeti Pálinkakiválóság Programban a nevezett tételek Pálinkakiválóság és TOP Pálinkakiválóság minősítést érdemelnek ki, mellyel bekerülhetnek egy impozáns, ingyenes, kétnyelvű, a Minisztérium gondozásában megjelenő kiadványba: a Pálinkakiválóságok Könyvébe.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[207852] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél