hirdetés
hirdetés

Újra rózsaszínbe bújtatott rozéünnep Villányban

Július 14-15-én talpig rózsaszínbe öltözik Villány, hogy az országban egyedülálló módon ünnepelje a frissítő rozét. 23 borászat és több száz közreműködő részvételével immár hatodik alkalommal rendezik meg a Villányi Rozé Fesztivál és RozéMaratont, az ország egyik legvidámabb és legszínesebb borfesztiválját.

hirdetés

A rozé karakteréhez illeszkedő fiatalos, lendületes rendezvény fénypontja kétségkívül a július 15-ei jelmezes Rozé Maraton, ahol a jelentkezők a rozé színét idéző ruhákban, zenés felvezetéssel, igazi karneváli hangulatban futják végig a három kilométeres távot, miközben rozéfröccsel és málnaszörppel frissíthetik fel magukat.


A villányi borászok közül többen nemcsak boraikkal vesznek részt a rendezvényen. A Bock Pince képviseletében például az előző évekhez hasonlóan Bock Valér is végigfutja a távot, ezzel is bizonyítva, hogy a pincészet csapata az olyan frissítő rozék készítése mellett, mint a legutóbbi Országkóstolón „Borkiválóság”-nak választott szamócás, málnás, vidám karakterű 2016-os Bock Rosé Cuvée, a futásban is élen jár.


A versenyen a gyorsaság mellett az ötletességet is díjazzák, a rózsaszínbe öltözött futók öltözékét ugyanis színpadi jelmezmustrán értékeli a zsűri. A kétnapos rendezvényen a koncertek, gasztronómiai- és sportprogramok mellett természetesen borbarangolásra is van mód: a borvidék legjobb pincészetei a Villányi Rendezvénytéren gyűlnek össze, és együtt mérik a nyár egyik legfrissebb és legüdítőbb italát, a villányi rozét.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[209093] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél