hirdetés
hirdetés

Jó üzlet lehet a rizs

Noha az Európai Unió jó piaca lenne a rizsnek, hazánkban alig tizedakkora területen termesztik. Elsősorban Csongrád és Békés megyében, a Körösök, valamint a Maros és a Tisza környezetében termelnek rizst. Az átlagos magyar évente 83 kilogramm más gabonából származó terméket fogyaszt el, ehhez képest 6-7 kilogramm rizs kerül a tányérokra. A rizstermesztők szerint itthon megéri a növénnyel foglalkozni: a tavalyi 63 ezer forintos tonnánkénti felvásárlási ár idénre 90 ezer forintra nőtt. Ráadásul a rizstermesztőknek járó extra támogatás majdnem kétszer akkora, mint a más szántóföldi növényeket termesztő kollégáké. Igaz, hogy a rizs árasztásos öntözési technológiát igényel, ami a jelenlegi közüzemi tarifák mellett nem olcsó, de a növény egyébként igénytelen, kevésbé igényes talajon is megél. Nagy Pál Ferenc, a mezőtúri Mentesz Zrt. elnök-vezérigazgatója a hírt közlő Népszabadságnak elmondta: Magyarország nagy hibát követett el, amikor tárgyalói Koppenhágában belementek a 3222 hektáros rizskvótába. A tárgyalók hozzá nem értésük miatt állapították meg a hektáronkénti 3,1 tonnás határt, noha a legelterjedtebb fehér rizs például hektáronként 4,5-5 tonnát terem: (Nszab, 1., 20. old.)
hirdetés
Magyarország valóban alkalmas területe lenne a rizstermelésnek, de olyan problémákkal kell szembenéznie a termelőknek, mint a magas előállítási költség, alacsony finanszírozási támogatás, összehasonlítva kontinensbeli szomszéd államokkal, és az említett EU-korlátozás a bevethető területek tekintetében. Magyarország versenyképessége alacsony az olasz és görög termelőkhöz viszonyítva, mely országok állítják elő a kontinensen termelt rizsmennyiség 70%-át, mivel az 1 tonnára eső költségráta évente jóval magasabb hazánkban, mint az említett országokban. Míg itthon egy évben csak egyszer van módja a termelőnek az aratásra, köszönhetően az eltérő éghajlatnak, addig a déli államok évente kétszer aratnak, az egy hektárra eső hozam ott eléri a 8-10 tonna/hektárt, távol-keleten ez az adat 12 tonna is lehet. Ahhoz, hogy Magyarország valóban versenyképes legyen elsősorban hozam növekedést kell produkálnia. A hazai rizs felvásárlási árának változását a világpiacon beállt rizshiány megjelenése és az ahhoz való igazodás okozza elsősorban és nem a magyar termékek iránti keresletnövekedés. Magyarországon megtermelt, étkezésre alkalmas rizs mennyisége 5-6000 tonna, ezzel szemben az említett 60-70000 tonna igény csak importból fedezhető. A bevethető területek számát közel nyolcszorosára kellene emelni ahhoz, hogy ezt az igényt kielégítsük, és ez komoly lobbi tevékenységet igényel mind a termelők, mind Magyarország részéről az Európai Unió irányába.
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél