hirdetés
hirdetés

Kétmilliárdot kaphatnak a baromfi-feldolgozók

Átfogó ellenőrzés indul a baromfitelepeken szeptemberben – mutat rá az agrotrend.hu. Hazánk visszanyerte a madárinfluenzától mentes besorolást, így például Távol-Keletre is exportálhat baromfitermékeket. Ha Brüsszel rábólint a magyar javaslatra, akkor a madárinfluenza közvetett kárainak ellentételezésére kétmilliárd forintot kaphatnak baromfi-feldolgozó cégek, két és fél milliárdot pedig termelők nemzeti forrásból.

hirdetés

Már jócskán több mint tízmilliárd forintra rúg a madárinfluenza miatti közvetlen kár, ami a több millió baromfi, főként kacsa és liba leöléséből, illetve a takarmány elpusztításából keletkezett. A gazdákat az állam kártalanítja a közvetlen károk miatt.

Kormányhatározat szól arról, hogy a vágóhidakat a termeléskiesésből adódó közvetett károk miatt ellentételezzék – mondta a Magyar Hírlapnak Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnök-igazgatója.

Korábban a terméktanács hárommilliárdra becsülte ezt az összeget, a Brüsszelbe napokban eljuttatott magyar javaslat kétmilliárd forintos támogatási lehetőséget vet fel, azonban Brüsszelnek rá kell bólintania arra, hogy nemzeti forrásból támogatni lehessen a baromfi-feldolgozókat.

A leginkább sújtott kacsa- és libatartók részére ezenkívül csekély összegű jövedelempótló támogatást dolgozott ki korábban az agrártárca. Vágóhidanként legfeljebb kétszázezer euró, termelőnként maximum tizenötezer euró támogatás kapható. Csorbai Attila megjegyezte, a vágóhidak, feldolgozók kárait ez egyrészt nem fedezi, másrészt nem juthatott hozzá minden egyes cég.

Az agrártárca tegnapi közleményében úgy fogalmaz, az érintett feldolgozók megsegítésére folyamatban van egy támogatási tervezet kidolgozása. Más forrásból a Magyar Hírlap úgy értesült, hogy körvonalazódik egy két és fél milliárdos kártalanítási csomag a baromfitermelőknek, keltetéssel, tenyésztéssel foglalkozó cégeknek is, a közvetett károk ellentételezésére. A tenyésztőknek nem volt módjuk új telepítésre, korlátozták az állományok mozgását, és jelentős túltermelési veszteség is keletkezett.

A Baromfi Terméktanács elnöke hangsúlyozta,

szeptemberben, az őszi madárvonulás miatt, közös ellenőrzési sorozatot indít az országos főállatorvos, a szakhatóság és a terméktanács, hogy a baromfitelepeken betartják-e az utasításokat.

Az agrártárca éppen tegnap közölte: az állományok be- és újratelepítésének részletes feltételeit tartalmazó országos főállatorvosi határozat jelenleg is érvényes.

A baromfit továbbra is zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt zárt helyen kell tárolni. Az előírás célja, hogy csökkenjen a vadmadaraktól való fertőződés lehetősége.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma 2016. november 3. és 2017. április 21. között összesen kétszáznegyven baromfiállományban, kétszáz vadmadárban és tíz fogságban tartott madárban mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza H5N8 törzsének jelenlétét.

A Földművelésügyi Minisztérium jelezte azt is, a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal előírásai szerint Magyarország visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását. Így sorra nyílhatnak újra az egyes harmadik országbeli piacok a magyarországi élőbaromfi- és baromfitermék-szállítmányok előtt. Bognár Lajos országos főállatorvos levélben tájékoztatja valamennyi partnerország illetékes hatóságát a kedvező besorolásról a korábban hozott importkorlátozások feloldásáért.

Csorbai Attila felhívta a figyelmet arra, hogy szállítási és exportengedélyeket is be kell szerezni, de ha például Japán, Dél-Korea vagy Dél-Afrika erőteljesen érdeklődik a hízott libamáj vagy a kacsamellfilé iránt, akkor akár már szeptemberben lehet szállítani ezeket a termékeket. Hozzáfűzte, a víziszárnyasok esetében októberben érik el a tavalyi termelékenységi szintet. Az előző évhez képest így harminc százalékkal csökken a termelés ez évben.

(forrás: agrotrend.hu/Magyar Hírlap)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél