hirdetés
hirdetés

Kezdődik az ország tanyáinak „versenye”

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) "Az év tanyája" díj elnyerésére pályázatot hirdetett, amelyre augusztus 31-éig lehet jelentkezni - jelentette be V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár.

hirdetés

Elmondta, az idén indított díjjal a minisztérium a természeti környezettel összhangban lévő, a tájba és az adott térségbe illeszkedő, mások számára is mintául szolgáló tanyát kíván magas szintű elismerésben részesíteni.

Emlékeztetett, hogy a kormány az elmúlt hat évben a Tanyafejlesztési programban hazai forrásból 8,1 milliárd forint támogatást adott 1691 pályázatnak tanyafejlesztésre

V. Németh Zsolt kiemelte, hogy Az év tanyája fődíj mellett odaítélik a közönség díjat is a legtöbb szavazatot elnyert pályázatnak, voksolni az erre a célra létrehozott Facebook oldalon lehet majd.

Az államtitkár részletezte, hogy Az év tanyája pályázat bírálati szempontjai között szerepel a tanyajelleg megléte, az adott térségre jellemző tájjelleg, a környezetkímélő gazdálkodás, a más tanyákon is alkalmazható fenntarthatóságra törekvés, a nyitott porta, az őshonos és tájjellegű állat- és növényfajták jelenléte.

V. Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy ezzel a címmel is szeretnék népszerűsíteni a tanyai életet, amely a XXI. században is vonzó lehet a fiatal gazdálkodóknak, vállalkozóknak.

A pályázatot a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztési és vidékstratégiai főosztályára kell beadni nyomtatott formában vagy elektronikusan az erre a célra létrehozott This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email címen, ahol választ lehet kapni a pályázattal kapcsolatos kérdésekre.

A részletes pályázati felhívás itt található: http://www.kormany.hu/hu/dok?source=3&type=206#!DocumentBrowse

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél