hirdetés
hirdetés

Ki lesz az Év Menedzsere 2017-ben?

A Menedzserek Országos Szövetsége ez évben is nyílt pályázatot hirdet Az Év Menedzsere 2017, és Az Év Fiatal Menedzsere 2017 cím elnyerésére. Az Év Menedzsere díj kiírására huszonnegyedik, míg Az Év Fiatal Menedzsere díjra tizennyolcadik alkalommal kerül sor az idén. 2016-tól Életműdíj, valamint most először, a Volkswagen támogatásával egy új elismerés, a Kék Innovációs díj is átadásra kerül 2018. február 17.-én a 24. Menedzserbál és Díjátadó Gálán.

hirdetés

A négy arra legérdemesebbnek ítélt jelöltet - minden kategóriában – egy elismert szakemberekből álló jelölőbizottság választja ki, amelynek tagjai Bod Péter Ákos elnökletével, Fekete István, Jaksity György, Mosonyi György és Szentkuti Gabriella.

A jelöltetkből végül a díjazottat a Menedzserek Országos Szövetségének Elnöksége titkos szavazással választja meg.

A pályázaton közvetlenül vagy közvetetten – mások általi előterjesztés, ajánlás alapján – azon magyar vállalatvezetők vehetnek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában és sikereiben. Előnyt élveznek azok a pályázók, akiknek kimagasló vezetői teljesítményéről 2017-ben az általuk vezetett vállalkozás által elért eredmény is tanúskodik.

Jelölést/előterjesztést a MOSZ által felkért kamarák (Német Kamara, AmCham, Brit Kamara, JVSZ, MGYOSZ, FIVOSZ) és a Jelölő Bizottság tagjai tehetnek.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. november 20.

„A Menedzserszövetség elsődleges feladata, hogy segítsük a hazai cégvezetőket egy modern, európai vezetési kultúra kialakításában, ezáltal is növelve a menedzserek elismertségét. Ezt a leghatékonyabban úgy érhetjük el, ha követendő mintát adunk és évrőlévre megmutatjuk azokat a menedzsereket, akik munkájuk során komoly sikereket értek el vezetőként.”  – mondta el Szirmák Botond, a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

A négy arra legérdemesebbnek ítélt jelöltet - minden kategóriában – egy elismert szakemberekből álló jelölőbizottság választja ki. A jelölőbizottság tagjai Bod Péter Ákos elnökletével, Fekete István, Jaksity György, Mosonyi György és Szentkuti Gabriella.

 A négy kiválasztott jelöltből a díjazottat a Menedzserek Országos Szövetségének Elnöksége titkos szavazással választja meg.

Az Év Menedzsere díj ünnepélyes átadására 2018. február 17-én, a Corinthia Hotel báltermében megrendezésre kerülő 24. Menedzserbál és Díjátadó Gálán kerül majd sor. A tavalyi díjátadó gáláról szóló kisfilm itt tekinthető meg:



A pályázati feltételek és a pályázat benyújtásának további részletei a Menedzserszövetség weboldalán, a Pályázatok menüpont alatt találhatók.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél