hirdetés
hirdetés

Már egymást is eszik a nagyhalak

A reálbérek csökkenése nyomokat hagyott a legnagyobb magyar élelmiszer-kereskedelmi hálózatok forgalmán is - derül ki a Nielsen árbevétel alapján összeállított listájából. (...) A tizenhét legnagyobb hazai élelmiszer-kereskedelmi hálózat tavaly 3310 milliárd forint forgalmat ért el, szemben a 2006- os 3176 milliárddal. Ez azt mutatja, hogy az ágazat 15 vezető kiskereskedelmi és két nagykereskedelmi (C+C) cége is csak infláció alatti, 4,2 százalékos átlagos árbevétel-bővülést tudott felmutatni. (2007-ben a kiskereskedelem forgalma változatlan áron számolva összességében három, míg az élelmiszer-kereskedelemé egy százalékkal esett vissza.) Bár a Nielsen piackutató cég által összeállított 2007-es rangsorban lényegében nem változtak a helyezések a tavalyelőttihez képest, a számok azt mutatják, hogy ennek ellenére mozgalmas évet hagyott a háta mögött az ágazat. (Népszabadság 2008. 03. 26.)
hirdetés
A franchise mint vállalkozási forma egyre népszerűbb Magyarországon. Mivel a franchise-szektoron belül szinte bármilyen területen el lehet indulni, gyakorlatilag nem sokban különböznek az eladási eredmények a nem-franchise jellegű üzletekétől. Mégis, a franchise olyan előnyöket rejt magában, ami vonzóbbá teszi más üzletformáknál, ezért az átvevők egyre inkább a franchise-ban keresik a biztos befektetést. Mivel az átvevő egy már működő, bevett formulát kap a rendszergazdától vagy a mestertulajdonostól, sokkal könnyebben veszi az üzletnyitás és működtetés akadályait. Ha termékforgalmazó franchise-ról beszélünk, akkor a rendszergazda a rajta átfolyó árukészletből megállapíthatja a forgalom alakulását (ld. Fornetti). A szolgáltatást nyújtó hálózatok esetében a forgalmi jutalékból következtethet a szóban forgó adatokra. Egy-egy koncepció mester-tulajdonosa ugyanis általában royalty-t kér az átvevőitől az eladások után. A fizetés gyakorisága megegyezés kérdése, történhet havi, negyed- vagy féléves, de akár éves rendszerességgel is. A fizetett összeg nagyságának alapján a mester-tulajdonos viszonylagos pontossággal meg tudja határozni az egyes franchise-egységek forgalmát, így nyomon követheti az esetleges forgalomcsökkenéseket, hiszen az ő érdekeit is szolgálja az egyes üzletek sikere. Átfogó kimutatás nem készül az egyes hálózatok forgalomingadozásairól. Némely franchise-tulajdonos nem szívesen szolgáltatná ki ezeket az információkat a nagyközönség és így a konkurencia számára, ám több, mint sejthető, hogy a nemfranchise hálózatokhoz hasonló eredményeket produkálnak a szektorban működő üzletek. Minden évben számos új franchise- hálózat jön létre, illetve egyre több külföldi nagy rendszer lép be a hazai piacra. A Szövetség felmérése szerint jelenleg mintegy 400 a franchise-rendszerben működő hálózatok száma. Tagjai között megtalálhatjuk az induló hálózatoktól kezdve a legsikeresebb franchise-rendszereket. Ebben az évben a 11 éves hazai COOP Üzletlánc érdemelte ki az ÉV FRANCHISE HÁLÓZATA elismerést. A hálózat már közel 3.000 üzlettel várja vásárlóit az ország több, mint 1650 településén. A Csoport tevékenységéből kiemelkedik az Üzletlánc franchise-rendszerű működtetése. 1997-ben indították el márkatermék programjukat, jelenleg több mint 600 féle különböző Coop márkás termék közül választhatnak a vásárlók. dr. Mandel Katalin, Magyar Franchise Szövetség főtitkár Olvasói leveleiket, észrevételeiket az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre várjuk.

Megjegyzés: A C+C hálózatok közül csak a CO-OP és a Vianni tagja az MFSZ-nek.
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél