hirdetés
hirdetés

Baldauf László, a CBA Kereskedelmi Kft. elnöke

Minden idegszálunkkal a vevőt kell szolgálni

1955-ben a legendás hírű Csemege nagyvállalat Andrássy úti boltjában az egyik adminisztrátor – aki a Rákosi korszak kilistázási hulláma előtt bankárként dolgozott, de értett a grafológiához is –, a fizetési lista aláírásait böngészve az egyikre bökve megjegyezte a főnökének: „Jól nézze meg magának azt a nevet, mert ebből a fiúból még lesz valaki, de nem is akárki.* A grafológia „nem hazudott”, a kereskedői pályáját 14 évesen kezdő, akkor a Csemegénél még csak Baldauf Lacikaként ismert fiú valóban sokra vitte. Ma már az egyik meghatározó és kikerülhetetlen személyisége a hazai élelmiszer kiskereskedelemnek. Baldauf László, a CBA megalapítója korát meghazudtoló energiával számos üzletének irányítása mellett még ma is első számú vezetője, elnöke a hazai kiskereskedelmi üzletláncnak. Nemcsak a gyors autók révén szereti a száguldást, hanem az üzleti életben is gyors tempót diktál a munkatársainak. 

hirdetés

cbaÚgy tudom, már 14 évesen elkötelezte magát a kereskedelem mellett. Ilyen fiatalon mi vonzotta erre a pályára?

A szüleim nagyon hamar elváltak, és úgy alakult, hogy engem a nagyszüleim neveltek fel. A nagyapám a háború előtt társtulajdonosként üzemeltetett egy szállodát és volt három étterme is. Édesapám, aki a Skoda gyárban dolgozott, mindenáron azt akarta, hogy valamilyen autós szakmát tanuljak, a nagyapám viszont azt mondta: „Nem, ez a gyerek született vendéglátós, kereskedő, ezt kell tanulnia.” Nagyon szerettem és tiszteltem a nagyapámat, hajlottam a szavára, így amikor 14 éves lettem be is protezsált engem a Csemegéhez az egyik ismerősén keresztül.

Miért gondolta a nagyapja, hogy van affinitása a szakmához?

Kicsi gyerekkorom óta ismert, látta, hogy van érzékem az üzlethez. Már az iskolába is állandóan adtam-vettem, emlékszem, egyszer például egy boxert cseréltem el öt Karl May könyvre, mert nekem a könyv fontosabb volt. Ferencvárosi gyerek lévén verekedni boxer nélkül is tudtam.

Miért éppen a Csemegéhez ajánlotta be a nagypapa?

Hogy a legjobbaktól tanulhassak. A Csemegéhez nem lehetett olyan könnyen bekerülni, ismerős ide vagy oda, felvételiznem kellett. Emlékszem, 12 dkg cukor árát kellett kiszámolnom (akkor még kimérve árultuk az ilyesmit), nekem az rögtön ment fejből. Emellett nagyon tetszett nekik az udvariasságom, ahogy meghajoltam, illedelmesen köszöntem, polgári neveltetésem szerint, ahogy azt egész életemben láttam a nagyszüleimtől. A Csemegénél nagyon számított az ilyen hozzáállás, ugyanis ezt az elitvállalatot azért hozták létre, hogy mintaként szolgáljon az akkor újraformálódó hazai élelmiszer kiskereskedelem számára. Nagy tapasztalattal rendelkező egykori magánkereskedőkből állt a csapat, akik ismerték a szakma minden csínját-bínját. Ilyen környezetben kezdtem meg a tanulóéveimet a Csemegénél 1955. szeptember 1-jén.

Jó tanuló volt?

Örömmel mondanám, hogy igen, és kicsit ma már szégyellem is főként az unokáim előtt, de kezdetben nem tartoztam a legjobb tanulók közé. Három hónappal a szakvizsga előtt azonban közölték velünk, amennyiben kitűnően vizsgázunk, 550 forintos bérrel tudunk kezdeni. 1957-ben az nagyon szép pénz volt, a boltvezetők kb. 850 forintot kerestek. Rögtön kitűnő tanuló lettem. Onnantól kezdve csak az érdekelt, hogy jól végezzem a rám osztott feladatot. Egy évre rá, 17 évesen boltvezető helyettes lettem a Ferenciek terén lévő Csemegében.

Hogy mertek egy 17 éves gyerekre rábízni ilyen komoly feladatot?

Úgy, hogy maga a vezérigazgató, Koltai György vállalt értem felelősséget, mert fiatalkorú lévén alá sem írhattam a felelősségvállalási nyilatkozatot. Koltairól tudni kell, hogy elkötelezett kommunista volt, ugyanakkor a szakmai döntéseit nem befolyásolta a politika. Zseniális érzékkel szervezte maga köré a csapatot, hozzáállásuk, rátermettségük alapján választotta ki a boltvezetőit is. Mindig kiállt azok mellett, akik betartották az utasításait és jól végezték a dolgukat. Neki köszönhetem például azt is, hogy 1956-os dolgaim miatt nem kerültem börtönbe.

Már akkor is politizált?

Igen, már akkoriban is elég forrófejű voltam, ’56-ban harcoltam a Corvin közben, ahol jó néhány osztálytársamat elvesztettem, akik a szabadságért hősi halált haltak. Én csak azért úsztam meg végül, mert a nagyanyám nem engedett vissza harcolni. Koltai Gyuri bácsi később is mindig kiállt mellettem, olyannyira, hogy 19 évesen kinevezett boltvezetőnek a Keleti pályaudvar környékén működő 46-os számú Csemegébe. A bolt nagy leltárhiánnyal működött, és azt várta el tőlem, hogy mihamarabb felszámoljam a hibákat, tegyek rendet. Majd sorra jött a többi feladat, hogy csak a legfontosabbakat említsem, a Szent István körúti 20-as számú Csemege, majd 1972 végén a legendás hírű Blaha Lujza téren működő éjjel-nappali, amit szintén leltárhiánnyal vettem át, majd hamarosan az ország legnagyobb forgalmú üzlete lett belőle.

Minek köszönhette, hogy ilyen fiatalon ilyen komoly feladatokat kapott? Hogyan fogadták az idősebb beosztottai?

Egyrészt nagyon sokat tanultam a régi magánkereskedőktől, igyekeztem mindent ellesni tőlük, amit lehetett. Mindig büszkén hangoztattam, és néha ma is mondom a munkatársaimnak „Én csemegés vagyok, nem közértes”, mert csemegésnek lenni minőségi fogalom volt az akkori élelmiszerkereskedelemben. Ennek megfelelően nagyon keményen is dolgoztam. Csak az a cél lebegett előttem, amit elvártak tőlem: stimmeljen a leltár, a bolt forgalmát maximálisra fel tudjam hozni, minél szélesebb áruválaszték legyen az üzletben. Elvártam a beosztottaimtól, hogy minden idegszálukkal a vevőt szolgálják, ahogy én is. Akik loptak, becsapták a vevőt, azokkal kemény kézzel bántam. Ugyanakkor mindig is úgy gondoltam, hogy nem dirigálni kell, hanem együtt kell dolgozni a beosztottainkkal, mert munkatársak vagyunk. Ha valaki nem tud elsőre valamit, jóindulattal meg kell mutatni neki, hogyan kell csinálni. Ha ezután sem megy, akkor lehet szigorúbban mondani, ha úgy sem megy, akkor sajnos el kell búcsúznunk egymástól.
Az elért sikereknek a másik titka a széles áruválaszték kialakítása volt, arra mindig törekedtem. Ne feledjük, abban az időben nagy áruhiány volt. Még úgy is nehéz volt az árubeszerzés, hogy mi, csemegések kiváltságosok voltunk, és az ország egész területéről vásárolhattunk. A 70-es években rengeteget jártam az országot, csereberéltünk a jugoszláv, csehszlovákiai, szovjet határ menti települések boltjaival. Amit az ottani vevőkör nem tudott megvenni, arra óriási kereslet volt a budapesti üzletekben. Életemben nem adtam el annyi olajos halat, albán kagylót, mint abban az időben. Így mindig rengetegen tértek be hozzánk ezekért a különlegességekért.

Szépen ívelt felfelé a karrierje. Miért hagyta ott a Csemege vállalatot? cba

Amikor ezeket a nagyobb feladatokat megkaptam, egyre inkább érdekelt, hogy vajon hogyan működik máshol az élelmiszerkereskedelem. Akkoriban nem igen lehetett utazgatni, de végül elég kalandos úton sikerült elintéznem, hogy a családommal és barátommal együtt 1978-ban rokonlátogatásra kiutazhattunk Amerikába. Ez meghatározó élménye volt az életemnek. Az 55 napos körúton kinyílt előttem a világ. Amikor New Yorkba megérkeztünk, az első utunk a 110. utca sarkán működő önkiszolgáló boltba vezetett. Ott láttam először kódleolvasóval működő kasszát. Rögtön le akartam fényképezni mindent, majdnem lecsuktak érte, de aztán csak készíthettem néhány fotót. Mindenütt kérdezősködtem, miként, hogyan folyik az árubeszerzés, hogyan helyezik ki az árukat. Elmesélték, hogy közvetlenül a gyártóktól szerzik be az árut, hogyan működik a polcpénz, stb. Sok-sok fényképpel, élménnyel tértem haza, tele voltam tervekkel, és ezután szürkének tűnt itthon a világ. Nekiestem az itteni szocialista kereskedelemnek, úton-útfélen hangoztattam, hogyan kellene átalakítani a hazai kiskereskedelmet a továbbfejlődés érdekében. Kaptam is érte rendesen. Mint utólag megtudtam, több tucat 3/3-as ügynököt állítottak rám, de szerencsére mindig voltak, akik figyelmeztettek, hogy fogjam be a szám, mert a cella már elő van készítve. Ekkor már nagyon szorítottak a keretek. Így aztán 25 év munkaviszony után 1980-ban megtörtént az én rendszerváltásom, ott hagytam a Csemegét és magánzó lettem. Zöldség-gyümölcs boltjaim voltak szerte a városban, később fagylaltozókat nyitottam, majd egy Delikát boltot is. Ekkortájt írták ki a közért tendert, és jött az ötlet, hogy néhányan alakítsunk egy beszerzési társulást, mert így 20 százalékkal olcsóbban juthatunk üzletekhez. Tíz kollégámmal, 17 üzlettel így indult el a „CBA-sztori”.

Mivel magyarázza az üzletlánc gyors sikerét?

Sokat tanultunk az én amerikás tapasztalataimból, amit a CBA keretein belül meg is tudtunk valósítani, így nem értek minket váratlanul a hazai piacon sorra megjelenő külföldi kereskedelmi láncok módszerei. Árubeszerzésben, árukihelyezésben, a boltok kialakításában mindig is igyekeztünk alkalmazkodni a körülményekhez, tanulni a jó és a rossz gyakorlatokból egyaránt. Mai napig, ha hallok valamilyen érdekes újdonságról a világban , már szervezem is az utat külföldre, hogy lássunk, tapasztaljunk, és aztán az értékes dolgokat próbáljuk megvalósítani itthon is. Én mindenesetre igyekszem példát mutatni kicsiben. Annak idején a kereskedelmi vendéglátással is én kezdtem el először foglalkozni a CBA-n belül, aztán szerencsére követőkre találtam. Szeretek kipróbálni mindent, ami a kereskedelemmel kapcsolatos. Vannak diszkontjaim, kényelmi boltjaim, szupermarketeim, tavaly megnyitottam a Corso Gourmet, és ha minden jól megy, még az idén Párizsban is nyitok egyet.

Gyakorlatilag nincs olyan területe az élelmiszerkereskedelemnek, amiben ne próbálta volna ki magát. Van még olyan dolog, amit meg szeretne valósítani?

A Corso Gourmet négy évtizedes álmom volt, tavaly megvalósult. Van még egy dédelgetett álmom, egy 2000 négyzetméternyi alapterületű Gourmet piac, amit 2-3 éven belül szeretnék még megvalósítani a Blaha Lujza téren. Az lesz a búcsúmunkám, aztán leteszem a lantot. 73 éves vagyok, már bejelentettem a CBA igazgatóságának is, hogy 2015 végén átadom a stafétabotot a fiataloknak. Tiszteletbeli elnökként azért persze rajta tartom a szememet a fiúkon, de utána már az ő felelősségük, hogy hogyan viszik tovább a CBA-t.

Mit hagy számukra örökül?

Nálunk a 90-es években nagyon helytelenül történt meg a privatizáció, aminek eredményeként nagymértékben megnőtt a külföldi tulajdonú láncok szerepe a hazai élelmiszer-kiskereskedelemben. Jelenleg az a legfontosabb feladat, hogy az esetlegesen kivonuló cégek üzleteinek megszerzésével tudjunk fejlődni, mint ahogyan az a Profi, Match esetében is történt. Emellett persze nagyon fontos a külföldi terjeszkedés is, de az hosszabb, 10-15 éves kemény, megfeszített munkát igényel, azt már csinálják a fiatalok.

Mit szeret leginkább a kereskedelemben, és mire a legbüszkébb?

Az elégedett vevőt, aki újra és újra visszajön a boltba. Ezt tisztelet és alázat nélkül nem lehet elérni. Ezt hoztam otthonról, és ezt nevelték belém a mestereim is. A Váci utcai Corso Gourmet a legelitebb boltom. Nagyon sok dicséretet kaptam érte, de mind közül azoknak örülök a legjobban, amikor azt mondják, hogy ilyen udvarias személyzettel még nem találkoztak. Nekem ez a legnagyobb elismerés, amit kereskedőként kaphatok. Az utánpótlás képzése a kereskedelem egyik alappillére, ez a vesszőparipám. Igyekszünk nagy figyelmet fordítani erre, de ezen a területen még van mit tennünk.

A kereskedelem mellett van más szerelme is az életben?

A családom a legfontosabb, de nagyon szeretek utazni, új dolgokat látni, és tapasztalni. A jól menő élelmiszerüzletek mellett gyerekkorom óta imádom a száguldást, a gyors autókat.
Az autómániámmal Attila fiamat is sikerült megfertőznöm, őt már 10 évesen megtanítottam autót vezetni. Jól sikerült, mert 1988-ban magyar Rallye bajnok lett.

*Megjegyzés: A történet bővebben elolvasható a „Volt egyszer egy Csemege” című 2011-ben kiadott könyvben.

Ács Dóra
a szerző cikkei

(forrás: Élelmiszer 2014/2.)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[145609] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél