hirdetés
hirdetés

Pirospont a feketének

A káros szabadgyökök ellen bizonyos élelmiszerekkel - például kávéval is - védekezhetünk, ez derül ki a „Nescafé Közérzet”1 felmérésből.

hirdetés

A rohanó életvitel, a szmog, az UV-sugárzás és a passzív dohányzás okozta civilizációs ártalmakat a magyarok 90 százaléka saját bőrén tapasztalja, ugyanakkor egyharmaduk nem tudja, hogy védekezni igenislehet ellenük - derült ki a „Nescafé Közérzet”1 felmérésből.

A megkérdezettek 41 százaléka nincs tisztában azzal, hogy a környezeti ártalmak ellen a táplálkozás egyfajta „pajzsként” szolgálhat, azaz nem tudja, hogy a kiegyensúlyozott étrenddel a káros hatások mérsékelhetőek lennének. Pedig a táplálkozástudományi szakemberek jó ideje hangsúlyozzák, hogy megfelelő életmóddal, jól megválasztott élelmiszerekkel  igenis védekezhetünk a minket érő káros hatások ellen.

„A civilizációs ártalmak miatt szervezetünkben felszaporodó káros szabadgyökökkel az élelmiszerekben megtalálható antioxidánsok képesek felvenni a harcot.” – mondja Szűcs Zsuzsanna, a Nestlé dietetikusa.

A magyaroknak erről is van még mit tanulniuk: a megkérdezettek négyötöde (78%) ugyan már hallott az antioxidánsokról, de alig volt, aki tudta volna, hogy ezeket bizonyos táplálékokkal is magunkhoz vehetjük. A szakemberek ajánlása szerint a napi maximum 2-3 csészényi kávé pozitív élettani hatásokkal bír. Ehhez képest ma még csak a válaszadók egyharmada (29%) tudja egyáltalán elképzelni, hogy a kávé is lehet egyfajta védekezési mód a káros környezeti hatások ellen. Pedig kutatások szerint egy csésze kávé több mint kétszer annyi antioxidánst tartalmaz, mint a hasonló mennyiségű zöldtea. A táplálkozástudományi szakemberek ajánlása szerint napi 2-3 csészényi kávét – legyen akár őrölt pörkölt vagy instant - fogyaszthatunk, illetve fontos az is, hogy az ízesítők, mint például a tej, a tejszín vagy a cukor kávéhoz adásakor vegyük figyelembe azok energiatartalmát is.

A „Nescafé Közérzet” felmérés alapját a Synovate Hungary piackutató által 2010 októberében végzett kérdőíves felmérés képezi, melyhez az online adatfelvételt a MediaQ szolgáltatta. Az országos kutatás a 15-49 éves magyar internetezőkre reprezentatív; összesen 1207 főt kérdeztek a civilizációs ártalmak hatásairól.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Piros pont a feketének
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél