hirdetés
hirdetés

Színesebb és izgalmasabb - Megújult programokkal, Szakmai Nappal várja látogatóit a 78. OMÉK

Szakmai nappal, Bioszigettel, Gyermekszigettel, Civil térrel, megnövelt területen várja látogatóit szeptember 20-24. között a HUNGEXPO-n és a Kincsem Parkban a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK).

hirdetés

A rendezvény több mint 100 éves történetében szeptember 19-én, most először lesz önálló Szakmai Nap az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. az Agroinform.hu hírportál közös szervezésében, ahol neves szakemberek elemzik az agrárium és élelmiszergazdaság üzleti kockázatait és lehetőségeit, üzletember találkozókat és szakmai konferenciákat tartanak, sőt ekkor rendezik meg hazánk első Agrár "Nyílt-tér" workshopját is, amelynek úttörő módszertana (az Open Space Technology) nemzetközi szintéren egyre népszerűbb.


A „G” pavilonban „Civil tér” mutatja be az agráriumhoz kötődő alapítványok, szakmai szervezetek munkáját, mellette „Biosziget” ad teret a gazdálkodóknak, a biogazdálkodásban érintett hatóságoknak, intézményeknek, tanúsító intézeteknek. és, szakmai szervezeteknek.


Az OMÉK megőrzi értékes tradícióit, a nagyközönséget ismét igazi kulturális kavalkád várja; olyan közismert együttesekkel, előadóművészekkel, mint amilyen az ExperiDance Társulat is. Ezen kívül interaktív és lovas programok, őshonos állatbemutató, kisállat simogató, mezőgazdasági gépbemutató, kertészeti kiállítás, főzőverseny, kutyakiállítás, hallgatói konferenciák, kerekasztal beszélgetések színesítik a programot, de mindezek felett, idén az OMÉK újdonságokat is tartogat! A termelők kistájak szerint vonulnak fel, így a látogatók többek között az Őrség, a Balaton-felvidék és a Szigetköz jellemző termékeit, kulturális hagyományait is megismerhetik. Bővülnek a közönségprogramok, nagyobb hangsúlyt kapnak a civil szervezetek, alapítványok, valamint a természetvédelem és a fenntartható fejlődés kérdése is.


Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításán és vásárán a fejlett, környezettudatos vállalkozásokra és családi gazdaságokra épülő, GMO-mentes magyar mezőgazdaság értékeit és élelmiszereit ismerhetik meg a látogatók. További részletek a www.omek2017.hu oldalon olvashatók. A kiállítók jelentkezésükhöz a http://www.omek2017.hu/kiallitoknak/ felületen találnak információkat.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél