hirdetés
hirdetés

Tovább emelkedhet a hús ára

Magasabbak a magyar húsárak az uniós átlagnál, pedig utóbbi sem számít alacsonynak: a nagy versenytársak, az amerikai, a kanadai vagy a brazil termelők árai kevésbé magasak – írja a Népszavára hivatkozva a Pénzcentrum.

hirdetés

A hazai feldolgozóipar helyzetét nehezíti a drága alapanyag mellett az is, hogy sok a korszerűtlen, kevésbé hatékonyan működő cég. Az ágazati szereplők pedig képtelenek az alapanyag és a munkabér okozta önköltségnövekedést teljes egészében beépíteni az áraikba, ezért sok vállalkozás kerülhet 2018-ban nehéz helyzetbe - hívta fel a figyelmet az idei év gondjaira Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke a Hússzövetség tegnapi tájékoztatóján.

Az áfa 27 százalékról 5 százalékra történt csökkentése következtében jelentősen csökkenhet a feketepiac aránya, azonban ez is az árak emelkedését okozta, mivel számlával drágább lett a hús és a húskészítmény is. A húsipar önköltségét a tavalyi évben emelte az élősertés árának jelentős - 2016-hoz képest 30 százalékos - emelkedése és a bérek jelentős emelkedése is. Ezen túl tovább csökkent a hazai sertésállomány is.

Érdemi javulást nem várnak az idei évben sem, az import elengedhetetlen lesz. A kötelező béremelések, a takarmányárak és az ágazatban is meglévő súlyos munkaerőhiány is a sertéshús további drágulását vetíti előre. A húsipar helyzetén valamelyest javíthat azonban a közelgő húsvét, ebben az időszakban ugyanis átlagosan 6 ezer tonna füstölt áru és sonkaféleség fogy.

 

(forrás: Pénzcentrum)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél