hirdetés
hirdetés

Új szakemberek a Personnál

Az idén 10 éves Personhoz több új szakember is érkezett: a kommunikációs ügynökség nem titkolt célja, hogy így még több területen nyújthasson egyedi megoldásokat. A csapatot mostantól senior PR-menedzserként erősíti az ACG-től érkezett márkakommunikáció-specialista Antik Dalma, illetve a Telekomnál és a Wizz Airnél korábban vállalati kommunikációval és employer brandinggel foglalkozó Sziget Ágnes. A cég digitális és HR-területen is előrelépett.

hirdetés

A Person full service ügynökségként a PR-feladatoktól kezdve a digitális kommunikáción és filmgyártáson át a felhasználói élményig dedikált szakemberekkel, házon belül old meg mindent.

A munkatársai számát az elmúlt 3 évben megháromszorozó, mostanra közel 20 fős cég már egy éve saját HR-partnerrel dolgozik, ami a hasonló létszámú cégek között ritkaságnak számít. Ez sokakat meglep, pedig fontos része annak a tudatos stratégiának, hogy ilyen módon megtalálják és megtartsák az igazán profi szakembereket, akik aztán az ügyfél eredményein keresztül nekik is meghozzák a sikert. Szeptembertől Jakus Vivien tölti be ezt a pozíciót, aki 10 évnyi, főleg nagyvállalati (IT Services Hungary, Vodafone, Computacenter) tapasztalatot hozott a csapatba, emellett tartalmi megalkotója volt az első HR Festnek, társalapítója a Freelancer Festivalnak és projektvezetője a World of Work MoonShot projektnek. Vivien minden fronton a HR progresszív irányait képviseli.

Jakus Vivien
 

A csapat másik új belépője a Wizz Airtől érkezett Sziget Ágnes senior PR-menedzser: csatlakozásával kiterjedt vállalati kommunikációs és employer branding szolgáltatással is bővült az ügynökség portfóliója az ügyféligényekre reagálva. Ági korábban közel 7 évig a Magyar Telekom csapatát erősítette, ahol fókuszterülete a munkáltatói márkaépítés és a belső kommunikáció volt, emellett stratégiai kommunikációval, rendezvényszervezéssel, vezetői PR-ral és social media menedzsmenttel foglalkozott. Ez után egy évig a Wizz Air kommunikációs csapatában dolgozott, ahol amellett, hogy a vállalat belső kommunikációjáért felelt itthon és a légitársaság közép-kelet-európai bázisain, a fenntarthatósági kommunikáció is a feladatai közé tartozott.

Antik Dalma
 

Szintén senior PR-menedzserként igazolt át az ACG-től a márkakommunikáció-expert Antik Dalma, aki korábban a Merlin Communicationsnél és a Sensationsnél dolgozott, pályakezdőként pedig a kormányzati kommunikációba is belekóstolt. Többek között olyan ügyfelek PR-kommunikációjával foglalkozott, mint a Procter&Gamble, a Nestlé, a Zwack Unicum, a Hungaropharma, az adidas, a Pepsi vagy a Pécs2010 Európa Kulturális fővárosa projekt.

Sziget Ágnes

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél