hirdetés
hirdetés

Új ügyvezető a PEK-SNACK Kft. élén

2017. november 15-től új ügyvezetője van a hazai fagyasztott pékáru szektor egyik vezető vállalatának, a PEK-SNACK Kft.-nek.

hirdetés

A közel 300 fő alkalmazottat foglalkoztató, Somogy megyei Igalon működő vállalkozás irányítását Fazekas Endre vette át, aki hosszú ideje szereplője a hazai FMCG ágazatnak. Elődje, Békefi Gábor még az elmúlt év nyarán, más jelentős szakmai kihívást jelentő feladatot elvállalva hagyta el a céget.

Fazekas Endre a megelőző 19 évben a SIÓ-Eckes Kft. ügyvezetőjeként irányította magyar gyümölcslé ágazat meghatározó vállalkozását, és működésüket ebben az időszakban sok siker és időnként hullámvölgyek is jellemezték, a tény azonban, hogy a SIÓ a gyümölcslé piac állócsillaga ma is.

Az új ügyvezető – aki a nyugalomba vonulás szándékával hagyta el a Sió-Eckes Kft.-t  − 2017. október  elején, nem sokat pihent, hiszen másfél hónap múlva már elfoglalta új munkakörét.

„Eredetileg nem terveztem, hogy teljes erővel, energiával egy nagyon rövid pihenő után ilyen nagyszabású feladatba vágjak – mondja   Fazekas Endre – de nem lehetett ellenállni a felkérésnek! Nagyszerű cég, remek, felkészült munkatársakkal, kiváló minőségű termékekkel!  Minden üzleti értéket képvisel a PEK-SNACK, amit magaménak vallok. Erős piaci versenyben kell helytállni és fejlődni nagy játékosokkal szemben, menni előre – egy elkötelezett, a cégért és egymás iránt  is  felelősséget érző csapattal, − egy sikeres, nyerő  stratégia mentén. Úgy érzem, maximálisan tudom hasznosítani a célok eléréséhez, mind a McDonald’s-nél eltöltött 10 évben szerzett franchise  üzletekkel kapcsolatos  tudásomat, mind  a SIÓ-nál felhalmozott piaci növekedéshez, az állandó megújuláshoz fűződő tapasztalatomat, valamint az élet által visszaigazolt vezetési gyakorlatomat. Örülök ennek a feladatnak, sok szunnyadó energiámat szabadította fel.”

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél