hirdetés
hirdetés

Új vágóhídja beüzemelése után sem küldené el dolgozóit a Pick

Még a tavasz folyamán kidolgoz a szegedi pickes dolgozóknak egy speciális csomagot a munkáltatójuk, hiszen bár a mohácsi vágóhíd év végi beüzemelése után megszűnik a vágás Szegeden, ám Nagy Endre József azt hangsúlyozta, szükség van a jó szakemberekre. A Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója a szegedma.hu-nak elmondta, a természetes eredetű, vagyis adalékanyag-mentes élelmiszerek iránti kereslet is egyre nő, ami a termékfejlesztés területén ad feladatokat és lehetőségeket a társaságnak.

hirdetés

„Tekintettel a mai magyar húspiaci helyzetre, nevezetesen a szakemberhiányra, mi minden embert megbecsülünk, egyáltalán nem szükséges bárkit is elküldenünk Szegedről” – nyilatkozta a szegedma.hu-nak Nagy Endre József, a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója. A portál arról már 2014 elején és később is beszámolt, hogy amikor a mohácsi vágóhidat a bevont partnerekkel sikerül elindítani a tervek szerint 2016 vége felé, akkor a napfény városában megszűnik a vágás, de ettől függetlenül szükség van a dogozókra. Ahogy a vezérigazgató elmondta, a nagysúlyú sertések csontozása megmarad Szegeden, amit a mohácsi vágóhíd munkafolyamataihoz igazítanak, és ha ez lezajlik, akkor derül ki, hogy mennyi ember szabadul fel más tevékenységek végzésére. Ez becslése szerint 50-100 ember munkáját érinti majd.

Arra a kérdésre, hogy a szegedi dolgozóknak esetlegesen Mohácson ajánlanak munkát, a vezérigazgató elmondta, természetesen ez is felmerült, így egy kompenzációs csomagot dolgoznak ki, ami a relokációt, vagyis áttelepülést, másrészt a bejárás támogatását is tartalmazza. „Ma nagyon nehéz elképzelni azt, hogy a közepes méretű városokban helyi, azonnal rendelkezésre álló munkaerő legyen, amivel egy a mohácsival megegyező méretű vágóhíd elindítható. Nem tudunk különbséget tenni a nyíregyházi, a szegedi és a szombathelyi dolgozó között, egyféle csomagot fogunk felajánlani nekik” – magyarázta Nagy Endre József hozzátéve, hogy Szegeden nagyon tapasztalt szakembereik vannak, és bíznak benne, hogy többen vállalni fognak egy ilyen projektet.

A tervek szerint májusra kristályosodhat ki, mit ajánlanak a dolgozóknak. A vezérigazgató hangsúlyozta, természetesen a munkavállalókat is bevonják ebbe a folyamatba, és mivel elég nagy létszámról van szó, több körben kérdezik meg őket. „Amennyiben minden dolgozónk azt mondaná, hogy jövünk, akkor nekünk ahhoz kell igazítanunk a további szükséges létszám kezelését, vagyis sok múlik a dolgozók véleményén is” – fűzte hozzá.

A szegedma.hu cikkét ezen az oldalon lehet továbbolvasni.

(forrás: Szeged Ma)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[186520] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél