hirdetés
hirdetés

Az Együtt az egészségért! program Veszprém megyébe érkezett

Az egészséges táplálkozás, a mindennapos testmozgás és a megelőző szűrővizsgálatok népszerűsítése áll a COOP üzletlánc „Együtt az egészségért!” 2013 programsorozata középpontjában. A balatonfüredi rendezvény keretében az előzetesen, a COOP üzletlánc által kiírt rajzpályázat Fejér megyei győztesét is kihirdették Veszprém megyében.

hirdetés

A COOP üzletlánc, a társadalmi felelősségvállalást erősítő korábbi kezdeményezéseinek folytatásaként 2013-ban egy új ügy képviseletét vállalta fel. „Május 8-án útjára indítottuk az „Együtt az egészségért!” 2013 elnevezésű programsorozatot, mellyel az egészség szerepét, az egészséges táplálkozást, a mindennapos testmozgást és a szűrővizsgálatokkal történő megelőzés fontosságát kívánjuk fókuszba állítani” – mondta Markovics Gáspár, az Észak-Balatoni Zrt. elnök-vezérigazgatója. A közel 2 hónapig tartó programsorozat fővédnökségét Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere vállalta. Együttműködő szakmai partnerek: az olimpiai mozgalom hazai zászlóvivője, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), az egészséges táplálkozás szakértője, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) valamint világviszonylatban is egyedülálló, orvosi szűrőkamionnal rendelkező Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020.

coopNagyon fontos, hogy ezek a szűrőprogramok országosak legyenek – jelentette ki Balatonfüreden az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára, aki először volt jelen a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogram körútjának egyik állomásán. Szócska Miklós, a COOP által támogatott sorozat kapcsán elmondta: egészségünket alapvetően befolyásolja, hogy mit eszünk, iszunk. „Hosszabb ideig és egészségesen élünk, ha ezekre odafigyelünk”.

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgató főorvosa arról beszélt, hogy sok olyan programjuk van, amely a gyermekek egészségét szolgálja és segíti. „Nem a cukros üdítő, hanem a víz. Minden nap fogyasszunk zöldséget és gyümölcsöt” – sorolta a jó tanácsokat Dr. Martos Éva, aki arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy Magyarországon minden harmadik felnőttet érinti a magas vérnyomás. „Ebben pedig a só fogyasztása kiemelt szerepet játszik.” Hangsúlyozta, hogy az OÉTI „Stop só!” programjában több olyan receptet ajánlanak, amellyel só nélkül is ízletesek tudnak lenni az ételek.

Az Észak-Balatoni Zrt. elnök – vezérigazgatója kifejtette: a COOP üzletlánc a kistelepülésektől a nagyvárosokig az egész országot behálózza. A csoportnak azonban nemcsak üzleti, hanem társadalmi felelősségvállalása is van. Markovics Gáspár közölte: idén az egészséget, az egészséges táplálkozást, valamint a szűrővizsgálatokat állítják a középpontba.

Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke a rajzpályázatok díjátadóján mindehhez hozzátette: „Mi hiszünk abban, hogy ha gyerekkorban kialakul egy helyes életmód, egészséges táplálkozással, akkor az felnőttkorban is megmarad”.

Az olimpiai kerettag úszók megszakították balatoni edzőtáborukat, hogy jelen lehessenek a COOP Együtt az egészségért programsorozatának füredi állomásán. Négyen fel is álltak a színpadra. Rájuk mutatva Túri György úszó mesteredző mindössze csak annyit mondott: „Nézzenek rájuk, és megtudják, milyen lesz az, aki sportol.” – Önfegyelem, önuralom terén sokkal előrébb tartanak az életben, mint akik otthon ücsörögnek a számítógép előtt – fogalmazott a tréner.
Kis Gergő, Bernek Péter, Szilágyi Liliána, Pulai Bence arról meséltek, hogy már óvodás korukban „bedobták” őket a vízbe. Kis Gergő Európa-bajnokot pedig édesanyja vette rá az úszásra, miután kiskorában unokatestvérei után beugrott a medencébe és elmerült. Azóta a napi edzések az olimpiai kerettagságig juttatták.

„A COOP az „Együtt az egészségért!” 2013 programot februárban egy gyermek-rajzversennyel coopnyitotta meg, amely a program három pillére közül a mozgáshoz kapcsolódott. A „Szeretsz mozogni?” elnevezésű rajzversenyben részt vevő 8-12 éves gyerekeket arra kértük, hogy rajzolják le, mit jelent nekik a sport, hogyan, mit mozognak az iskolában, a barátaikkal. A pályázat célja az volt, hogy a felnövekvő generáció aktív, sportos életre nevelését segítsük, méghozzá úgy, hogy a nyertesek iskolája is részesüljön a nyereményekből, ezáltal az értékes sporteszközök még szélesebb körhöz juthatnak el” – foglalta össze Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke.

Több mint 7000 rajz közül a grafikus-festő-képzőművész szakemberekből álló zsűri a képi ábrázolás eredetisége és a megformálás színvonala szerint válogatott: az erőteljes, bátor kompozíciókat, a merész, de harmonikus színhasználatot értékelte. Ezen szempontok szerint több napos munkával válogattak ki megyénként 3-3 rajzot a döntőbe. Ezek az alkotások felkerültek a www.coop.hu weboldalra, ahol egy több mint 2 hétig tartó közönségszavazás során dőlt el, hogy kik kapják iskolájukkal együtt a nyerteseknek járó értékes sportfelszereléseket. A szavazók – az alkotókhoz hasonlóan – igen aktívak voltak, több mint 60 000 szavazat érkezett az 57 rajzra. A rajzpályázat lezárásaként a nyertes pályamunkáért a balatonfüredi helyszínen, a Fejér megyei győztes, Sötét Panna pákozdi tanuló 20 000 Ft értékű sportszercsomagot vehetett át, iskolája pedig 200 000 Ft értékű sportszertámogatásban részesült. Veszprém megye díjazottja majd Ajkán veszi át a jutalmát.

coopA COOP az egészség és a sport népszerűsítésén túl igyekszik az egész társadalom, azon belül saját dolgozói és vásárlói javára működni. A cégcsoport országszerte jelentős munkáltatónak számít, működése révén a nők, azon belül is a kisgyerekes édesanyák egyik kiemelt foglalkoztatója. A hazai részmunkaidős foglalkoztatás részaránya ma még számos fejlett országgal összehasonlítva nagyon alacsony. „Arra törekszünk, hogy ezzel a kedvező foglalkoztatási formával az aktív nők gyermekvállalását, valamint a kisgyermeket nevelő nők munkába való visszatérését segítsük. A kismamáknak széles körben részmunkaidős foglalkoztatási lehetőséget biztosítunk, és természetesnek tartjuk, hogy az újra dolgozni akaró nőket visszavárjuk dolgozóink közé” – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Egészséges, biztonságos élelmiszer minden nap

A COOP, a kereskedelem egyik legnagyobb szereplőjeként felelősséget érez dolgozóiért és vásárlóiért egyaránt. Mindennapos működése során a cégcsoport arra törekszik, hogy elérhető áron egészséges, kiváló minőségű, és biztonságos élelmiszereket biztosítson vevői számára. Ellenőrzött eredetű hús- és egyéb termékeket valamint friss zöldségeket és gyümölcsöt értékesít országszerte. A COOP elsőként helyezte ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) zöldszámot 2012 szeptemberében Téten, Dr. Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár személyes közreműködésével.

Az egészséges táplálkozás fontosságát nem csupán szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítja, emiatt kiemelt szerephez jut a programsorozat során. A helyszíneken az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) szakértői közérthető és érdekes előadást tartanak a kiegyensúlyozott, kímélő, ugyanakkor jóízű ételek szerepéről, amelyet termékajánló és kóstoltatás egészít ki. A program januári indulása óta minden hónapban az OÉTI szakmai támogatásával cikkek jelennek meg a COOP országos havi akciós újságában, melynek keretében a táplálkozási piramishoz igazodva rövid, kézzelfogható táplálkozási tanácsokat, praktikus étkezési javaslatokat ad, a COOP adott havi akciós élelmiszereihez kapcsolódva. Emellett a COOP weboldalára egy-egy hosszabb lélegzetű szakcikket is írnak az OÉTI szakemberei, továbbá témába vágó rövid hírekkel, érdekességeket publikálnak a COOP facebook-oldalán.

Szűrővizsgálatok és tanácsadás ezreknek

A COOP jóvoltából, a rendezvényeken részt vesz a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 prevenciós kamionja is, amelynek segítségével 18 helyszínen szakszerű és átfogó ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt az érdeklődők. A prevenció fontosságát hangsúlyozva alkalmanként 140-170 embert vizsgálnak meg, ezzel is hozzájárulva az egészségtudatosság erősítéséhez, az esetleges megbetegedések időben való felismeréséhez, és akár életek megmentéséhez is. A rendezvénysorozat során több ezer ember átfogó szűrővizsgálata mellett a szakértők életmód-tanácsadást, konkrét ismereteket nyújtó alapvető egészségügyi oktatást, anatómiai bemutatókat is nyújtanak a mozgósított iskolák tanulói számára. A COOP emberek ezreinek jobb életminőségéhez és fokozottabb egészségtudatosságához szeretne hozzájárulni.

A sport szerepe és szeretete a legjobbaktól

A programsorozat szerves része a sport, amely nemcsak mindennapos, örömteli testmozgást jelent, hanem személyiségfejlesztő szerepe sem elhanyagolható. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) partnerségének köszönhetően az eseményeken olimpikonok is részt vesznek, akik a gyerekek és akár felnőttek számára is követendő példaképként fellépve hasznos tanácsokat adnak, valamint bátorítást és pótolhatatlan motivációt nyújtanak majd a mindennapos testmozgás népszerűsítésében. Közreműködésükkel Olimpiai teszt kitöltésére is sor kerül majd. Helyi sportklubok, sportegyesületek kitelepülve a rendezvényeken, bemutatókat tartanak az odalátogató szülőknek és gyermekeknek.

A kultúra nevében

A COOP a programsorozat alkalmával minden egyes helyszínen lehetőséget biztosít általa támogatott helyi kulturális csoportoknak, hogy bemutatókkal, táncos zenés előadásokkal szórakoztassák a résztvevőket, mely után Cserpes Laura, a DAL 2013 döntőse és Kökény Attila, a Megasztár 5 – Az év férfihangja közös fellépése zárja a színpadi műsort.

 

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél