hirdetés
hirdetés

COOP Rally - második nap

Eredményes évet zárt 2015-ben a Pick Szeged Zrt., a cég nettó árbevétele 74 milliárd forintot tett ki, mintegy 10 százalékkal többet az előző évinél – mondta a társaság vezérigazgatója pénteken a XI. Coop rally második napjának második állomásán, Alsómocsoládon.

hirdetés

Nagy Endre kiemelte: az árbevétel-növekedés a sikeres piacbővítésnek köszönhető, amely új termékek bevezetését jelentette belföldön és külföldön. Emellett az alapanyagárak is kedvezően alacsonyak voltak, Szegeden pedig a kapacitások határáig növelték a vágásszámot.

Az idén a társaságnál a növekedés tovább folytatódik, de ez várhatóan szerényebb mértékű lesz, mint a múlt évben – jegyezte meg. A társaság eljutott ugyanis vágási kapacitásának határára, a belföldi piacon pedig megállt a növekedés, az elmúlt egy évben a belföldi húskészítmény-piac mérete valamelyest csökkent is. Az idén így az árbevétel- növekedése 1-2 százalékos lehet az előző évihez viszonyítva – mondta a vezérigazgató.

Nagy Endre közölte a Pick Szeged Zrt. húskészítmény-kibocsátása mintegy 40 ezer tonna, ebből az alsómocsoládi üzem 6-7 ezer tonnával részesedik. A társaságnál 2015-ben mintegy 55 milliárd forint árbevétel származott a húskészítmények értékesítéséből. Emellett 18-19 milliárd forint volt a húsértékesítésből származó árbevétel a múlt évben. A cégnél az export aránya mintegy 40 százalék, a készítményeknél az exportarány az átlagosnál alacsonyabb, míg a húsnál magasabb.

A szárazárunál a növekedés folyamatos – közölte a vezérigazgató, hozzátéve: az innovációt, a termékfejlesztést a kiskereskedelmi üzletláncok folyamatosan igénylik. Ezért is adtak át egy új gyártósort az alsómocsoládi üzemben, ahol többek között vékonykolbászokat gyártanak. Ez egy 150 millió forint értékű fejlesztés volt. A társaság termékfejlesztésre évente több százmillió – 200-300 millió – forintot költ – mondta Nagy endre.

A Coop Rally második napján Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára hangsúlyozta, az alapanyag-gyártás mellett a feldolgozottság szintjét is emelni kell a versenyképesség növelése érdekében, hogy minél több magas hozzáadott érteket tartalmazó magyar élelmiszer kerüljön piacra. Ezt a folyamatot segítendő most indultak el azok a pályázatok, amelyek az élelmiszeripari fejlesztéseket kívánják ösztönözni – mondta az államtitkár. Hozzátette: mindehhez fontos, hogy meglegyen a megfelelő szakember-utánpótlás is, ezért az ágazati szakképzés igényeknek megfelelő megszervezését a minisztérium kiemelt feladatának tartja.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél