hirdetés
hirdetés

„Egészséges alapanyagok-egészséges táplálkozás”

2015. november 30-án zárult a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán a TÁMOP-6.1.2.B-14/1-2015-0001 számú, „Egészséges alapanyagok-egészséges táplálkozás” című, 490,58 millió forintos 100%-os uniós finanszírozású kiemelt projekt megvalósítása. A projektet a Debreceni Egyetem a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézettel, illetve az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel együttműködve, konzorciumban valósította meg. A projekt fő célja volt a közétkeztetés minőségi fejlesztése, valamint a közétkeztetésben érintett szolgáltatók felkészítése a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI közétkeztetési rendeletben foglaltak teljesítésére.

hirdetés

A gyermekek táplálkozásában kiemelt szerepe van a közétkeztetésnek. A társadalmi szemléletformálást, illetve az egészségtudatosság növelését célzó tevékenységek közvetlen, kiemelt jelentőségű célcsoportját az óvodások, az alap- és középfokú oktatásban részt vevő diákok, valamint a felsőoktatásban tanuló hallgatók alkotják. A projekt első szakaszában elkészültek az óvodáskorú gyermekeket és a középiskolás diákokat, valamint a szakmai célcsoportot megszólító oktatófilmek, illetve azok a társadalmi célú reklámok is, amelyek 2015 októberétől a kereskedelmi, illetve a közszolgálati csatornákon egyaránt láthatóak voltak.  

A projekt további célja volt a 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelettel kapcsolatos ismeretterjesztés és társadalmi szemléletformálás. 2015. október 8-án Hódmezővásárhelyen, 2015. október 15-én Győrben, 2015. október 20-án Debrecenben, valamint november 23-án Pécsett rendezte a Debreceni Egyetem a „Közétkeztetés-Központban az egészség” című konferenciákat, melyeknek fő célja a közétkeztetési rendelet társadalmasítása volt a projekt ismertetésén keresztül az érintettek megszólításával.

A Szakács Akadémiát a közétkeztetésben érintett szakácsok számára indították, ahol a résztvevők az egészséges táplálkozás elméleti hátterét ismerhették meg, valamint konyhatechnikai jó gyakorlatokat sajátíthattak el. A Debreceni Egyetem által indított Reform-menza program 2015. szeptember 21-től október 16-ig zajlott 3 óvodában, 2 általános iskolában és 1 középiskolában. Az intézmény fő céljaaz volt, hogy felhívják a figyelmet; a közétkeztetésnek jelentős szerepe van az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismeretek terjesztésében. A projekt keretein belül egy szezonális, fotókkal illusztrált Receptkönyvet is kiadtak, mely a 37/2014 (IV.30) közétkeztetési rendeletnek megfelelő recepteket tartalmaz.

A projekt keretében közösségi kommunikációs eseményeket is szerveztek. A mozgó prezentációs busz, roadshow az egészségtudatos táplálkozás és életmód népszerűsítése érdekében, korosztály specifikus interaktív feladatokkal 2015. szeptember 18-án indult útjára. A roadshow-k összesen 42 helyszínt érintettek. A rendezvényen a célcsoport előadást hallhatott az egészségfejlesztésről, a prevenció fontosságáról, az 1-4. osztályos diákok játékos szórakoztató vetélkedőn vehettek részt, ezen kívül az oktatófilmek vetítésére és

szakmai előadásokra is sor került. A diákok a mozgó prezentációs busz segítségével még több információt tudhattak meg az egészségtudatos táplálkozás fontosságáról.

A szemléletformálást és a tudatosság növelését célozzák a pillér keretében összeállított információs kiadványok, amelyek 5 témakör (a túlzott só, cukor és zsírbevitel kockázatai, illetve tej- és tejtermékek, zöldség-, gyümölcs-fogyasztás) mentén járulnak hozzá az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismeretek terjesztéséhez. Az információs kiadványok terjesztése a projekt fenntartási időszakában is folytatódik.

Projektazonosító: TÁMOP-6.1.2.B-14/1-2015-0001
Projekt címe: Egészséges alapanyagok - egészséges táplálkozás
Az elnyert támogatás összege: 490.578.495 Ft

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél