hirdetés
hirdetés

5 millió mázsa szőlő teremhet idén

Becslések szerint az idén 5 millió mázsa szőlőt szüretelnek, és ebből mintegy 3-3,5 millió hektoliter alapbort lehet előállítani. A szőlő felvásárlási ára az előző szüreti évhez képest némileg alacsonyabb.

hirdetés

A magyar gazdák eddig 3,9 millió mázsa szőlőt szüreteltek, amely országos viszonylatban 111,6 mázsa hektáronkénti termésátlagot jelent, ez 144 százaléka a 2017. évi országos termésátlagnak – mondta Tarpataki Tamás, az Agárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő-, bor-, pálinka albizottsága ülésén, ahol egyebek közt a szőlőszüret tapasztalatait értékelték. Jelezte, a november 5-i állapot szerint a gazdák mintegy 35 ezer hektárról szüretelt szőlőmennyiség után kérték ki a szőlő származási bizonyítványát, amely az ország szőlőterületének mintegy 53 százalékát érinti. Hozzátette, a szüret vége felé felgyorsulnak a folyamatok, a származási bizonyítványt november 30-ig kell kikérni, becslések szerint az idén 5 millió mázsa szőlőt szüretelnek, és ebből mintegy 3-3,5 millió hektoliter alapbort lehet előállítani. Úgy vélte, tömegesen nem marad szőlő a tőkén. (Tavaly mintegy 59 ezer hektárról szüreteltek szőlőt, amely a teljes szőlőterület 90 százaléka volt.)

Tarpataki Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az év utolsó két hónapjának adataival a termésátlag valószínűsíthetően alacsonyabb lesz a jelenleg számoltnál. Mint mondta, a hegyközségi tanácstól kapott tájékoztatás szerint a szőlő felvásárlási ára az előző szüreti évhez képest némileg alacsonyabb, ugyanakkor a kedvezőbb hektáronkénti hozam a csökkenő ár ellenére magasabb bevételt jelenthet a termelőknek.

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára a felvásárlási árakkal kapcsolatban hangsúlyozta, azokat a kereslet-kínálat határozza meg, jelenleg nagy a kínálat, az ár alakításában betöltött szerepét azzal lehetne ellensúlyozni, ha keresletet generálnának, ehhez fogyasztást növelő programokat kellene finanszírozni.

Forrás: 123rf

Barátossy Gábor, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal igazgatóhelyettese elmondta, észrevétel érkezett hozzájuk a szőlőfelvásárlási gondokról, ugyanakkor az ellenőrzés során azt állapították meg, hogy a felvásárlók nagyobb mennyiséget is átvettek a szerződésben szereplőnél, a gondok a szerződéssel nem rendelkezők esetében adódtak. Font Sándor, az albizottság elnökeként felvetette, érdemes lenne megvizsgálni, hogy az időjárás miatt a szőlő szüretidő idei átalakulása kilengésnek, vagy tendenciának tekinthető, ez utóbbi esetében hogyan lehet reagálni kapacitásokkal, szabályozással. Az ülésen részt vevő Steinmetz Ádám képviselő szerint a HNT korábbi felvásárlási árprognózisa nem vált be. Úgy látja, hogy az alacsonyabb szőlőfelvásárlási ár miatt a termelőket kár éri a magasabb termésátlag ellenére.

Kiss István, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége elnöke úgy értékelt, hogy a hazai szőlőtermelők alaposan helyt álltak az idén, mert nemcsak nagy mennyiségben, hanem minőségben is jó szőlőt termeltek, és ezzel komoly feladatot adtak a felvásárlóknak. Hasznosnak és szükségesnek nevezte, hogy az ágazatban a tárolókapacitások növelésére újabb pályázatok jelentek meg.

(forrás: MTI)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél