hirdetés
hirdetés

A frizsider rövid története I.

A hűtőgép feltalálását megelőzően, az emberek már az ókorban is többek között jégvermekben tárolták az élelmiszert. A talajba vájt gödröket télen hóval és jéggel feltöltötték, és hermetikusan elzárva nyáron is hatékony hűtőkamraként szolgáltak. Hosszú idő telt el azonban, mígnem a táplálék frissen tartásához szükséges alacsony hőmérsékletet szintetikus módon is sikerült előállítani. Két részes cikkünkben azt kívánjuk bemutatni, hogy a „hideggerjesztésre” tett első, bátortalan kísérletektől milyen út vezetett el napjaink hűtőszekrényeihez.

hirdetés

A szó szoros értelmében vett mesterséges hűtés történetének gyökerei egy William Cullen nevű skót professzor munkásságában keresendők, aki egy kicsi masina képében 1755-ben létrehozta a frizsider előfutárát. A tudós egy szivattyút használva részleges vákuumot teremtett egy dietil-éteres tartály fölött.  Mind erre válaszul a folyadék forrásba lendült, és a reakció a hőt magába szívta az őt környező levegőből. Bár a kísérlet folyamán még egy kis jég is napvilágot látott, nem került sor az eljárás gyakorlati alkalmazására.

1805-ben az amerikai feltaláló Oliver Evans körülírt egy zárt gőzkompressziós hűtőkörfolyamatot, amelyben vákuum alatt tartózkodó éter segítségével jeget lehet előállítani. A gőzkompressziós hűtő zárt rendszerben hűtőközeget keringet, amely hőt vesz fel a hűtendő térből, hogy aztán egy másik helyen megszabaduljon tőle. 1834-ben az amerikai Jacob Perkins meg is építette az első működő gőzkompressziós hűtőrendszert. Ez már egy szakadatlan működésre képes zártkörű eszköz volt. 1842-ben egy amerikai fizikus, John Gorrie szintén létrehozott egy hasonló prototípust, ám ennek értékesítési kísérletei kudarcba fúltak.

Harrison hűtőberendezése (Forrás: Dynamic Refrigeration Solutions)

Az első kifizetődően áruba bocsátott gőzkompressziós hűtési rendszert James Harrison, egy brit újságíró építette meg. Amikor az Ausztráliába költözött férfi kénéterrel tisztította a fém betűkészletet, az anyag eltávozása után a karakterek lehűltek. 1856-os szabadalma egy étert, alkoholt vagy ammóniát használó gőzkompressziós rendszerre vonatkozott. Felfedezése felhasználásával Harrison a Barwon-folyó partján megépítette az első jégkészítő gépet, amelyből az első kereskedelmi célú változat 1854-ben született meg. Harrison többek között sörfőzdék és húscsomagoló üzemek számára dobta piacra a berendezéseket, és 1861-ig több tucatot pénzzé is tett belőlük.

Folyt. köv.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél