hirdetés
hirdetés

Átlagosan 10 százalékos béremelés a Tescónál

A Tesco-Global Áruházak Zrt. a szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében további 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére. Az áruházláncnál 2018 januárjától 197 ezer forintra emelkednek a legalacsonyabb bérek.* A béremelés összesen 14 100 kollégát érint, a bérek pedig átlagosan 10 százalékkal emelkednek a vállalatnál.

hirdetés

A Tesco a 2018-as béremeléssel 2017. január óta 11,1 milliárd forintot fektetett a munkatársak bérének növelésébe. A Tesco elkötelezett, hogy a bérfejlesztéssel a 2016-ban megkezdett úton haladjon tovább, és 2018-ban is a szakképzett bérminimum felett tartsa a fizetéseket. A 2018. januárjától az áruházláncnál elérhető legalacsonyabb bér továbbra is jelentősen magasabb lesz a garantált szakképzett bérminimum összegénél (197 000 Ft a 180 500 forinthoz képest), ráadásul ez vonatkozik a szakképzettséget nem igénylő munkakört betöltő kollégákra is: így közel négyezer nem szakképzett kolléga is részesül az emelésben.

A 2018-as évre meghatározott 197 ezer forintos legalacsonyabb bér – amelyet az áruházlánc bérpótlékkal, cafetériával és egyéb juttatásokkal egészít ki, így az pótlékokkal, túlórákkal a bruttó 227 700 forintot is elérheti – meghatározásakor a Tesco kiemelt figyelmet fordított a legalacsonyabb fizetési kategóriákra, ahol az emeléssel közel 10 százalékos bérfejlesztést hajt végre, csakúgy, mint a raktári dolgozók esetében.

A Tesco a béremelések mellett nagy hangsúlyt fektet a folyamatos fejlődés biztosítására: a 2017-es évben közel százmillió forintot fektetett be összesen több mint 1000 kolléga OKJ képzésébe.

„A 2018-as bérfejlesztés egy újabb lépés azon az úton, amelyen kollégáinkkal együtt haladunk. Nagyra értékelem, hogy mind a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, mind pedig Kereskedelmi Dolgozók Független szakszervezete konstruktívan, partnerként és a párbeszéd mellett elkötelezetten vett részt a bértárgyaláson, ahol a felek a munkatársak érdekeit és a fenntartható üzleti működés biztosítását tartották szem előtt. Arra törekszünk, hogy munkavállalóink számára versenyképes juttatási rendszert biztosítsunk, és hosszú távú karrierjük építésén is velük együtt dolgozzunk” – mondta Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója.

 „»Nem akkor nyered el jutalmad, ha belekezdesz valamibe, hanem akkor és csakis akkor, ha kitartasz mellette.« A KDFSZ és a KASZ ezzel a szellemmel ült tárgyalóasztal mellé, amikor a 2018. évi bértárgyalásokat elkezdte. A KDFSZ és KASZ kitartott elvei és céljai mellett és bíznak abban, hogy ez a munka a Tesco munkatársainak anyagi boldogulását szolgálja. A KDFSZ és KASZ úgy gondolják, hogy lehetőségeikhez képest megtették, amit meg lehetett, és egy eredményes tárgyalássorozatnak értek a végére. A szakszervezetek köszönik a munkatársak türelmét és kitartó munkáját és üdvözlik a Tesco partneri hozzáállását és hajlandóságát az együttműködésre” – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke és Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

* minimium 6 hónapja teljes munkaidőben a Tescónál dolgozó munkatársak esetén

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél