hirdetés
hirdetés

A szemléletformálás a döntő a pazarlásban

Az élelmiszerláncban előforduló aktuális és fontos kérdések megvitatása, valamint a felmerülő problémák megoldása érdekében indított kerekasztal beszélgetéssorozatot a Nébih. A március 6-án megrendezett első találkozó témája az élelmiszer-hulladékok csökkentése volt.

hirdetés

Az eszmecserén az élelmiszer-előállítók és –forgalmazók mellett, karitatív szervezetek, hatósági szakemberek, valamint a jogalkotói oldal képviselői is részt vettek.

Az I. Kerekasztal rendezvényt Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár azzal a gondolattal nyitotta meg, hogy az élelmiszer-fölösleg kezelése mindenekelőtt humanitárius, azaz gyökerében erkölcsi kérdés. Emellett azonban szem előtt kell tartani az élelmiszerhulladékok környezetterhelését és a gazdasági veszteségeket is, amelyeket magasabb fokú tudatossággal, szervezettséggel nagymértékben megelőzhetünk.

Érdemes már gyerekkorban elkezdeni

A vitaindító előadásokat követő Kerekasztal beszélgetésen a Földművelésügyi Minisztérium és a Nébih szakemberei mellett, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége, valamint – a Tesco és Spar képviselője révén – a kereskedelmi oldal is képviseltette magát, lehetővé téve, hogy valóban minden szemszögből megvizsgálják az élelmiszer-hulladék csökkentésének gátjait és lehetőségeit.

A Kerekasztal egyik legfontosabb témája a lejárt minőség-megőrzési idejű, de élelmiszerbiztonsági kockázatot nem jelentő tartósabb élelmiszerek és élelmiszer-összetevők kezelésének, hasznosíthatóságának kérdése volt. Felmerült továbbá a különböző lejárati idők jobb elkülönítése, vagy esetleges alternatív jelöléssel való kiegészítése, valamint a fogyasztók hatékonyabb tájékoztatása is.

A fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy az élelmiszer-hulladékok csökkentése terén kulcsfontosságú a fogyasztói tájékozottság emelése. Közös feladat tehát, hogy az élelmiszer-hulladékokkal kapcsolatos kérdésekben figyelemfelkeltő és közérthető információk jussanak el a vásárlókhoz. A szemléletformálást pedig érdemes már gyermekkorban elkezdeni.

Negyedévente fórum

A Nébih Kerekasztal célja, hogy teret adjon az élelmiszerláncot érintő időszerű kérdések átfogó vizsgálatának, az érintettek lehető legszélesebb körének bevonása mellett.

A negyedévente jelentkező rendhagyó fórumok lehetőséget teremtenek azoknak a jogi, szervezési vagy éppen kommunikációs problémáknak a „kibeszélésére”, amelyekkel a jogkövető vállalkozások rendszeresen találkoznak a mindennapokban. E szellemben az aktuális témák mindig a vállalkozások igényeihez és az élelmiszer ágazatot érő aktuális kihívásokhoz igazodnak majd.

A következő Kerekasztal beszélgetést várhatóan május végén, június elején szervezi majd a hivatal „termékvisszahívás – minden cég rémálma(?)” témakörben.

(forrás: agrotrend.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[219992] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél