hirdetés
hirdetés

Élelmiszermentés a METRO-tól

A METRO nyerte el a MAF Társadalmi Befektetések Díj 2014 „Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program” kategória 1. helyezését az Élelmiszermentés elnevezésű programjáért. A METRO a Magyar Élelmiszerbankkal együttműködve az áruházakból a lejárat közeli és esztétikai hibás termékeket a rászorulóknak juttatja el. A támogatás mindezidáig 43 000 embernek jelentett segítséget.

hirdetés

A Magyar Adományozói Fórum (MAF) 2014. október 02-án adta át a Társadalmi Befektetések Díjat különböző kategóriákban. A díj, a hazai vállalatok társadalmi felelősségvállalását elismerő szakmai díjak között az egyetlen, amely a pályázatra jelentkező vállalatok kezdeményezéseit olyan minőségi szempontok alapján értékeli, mint a partnerség, a hatás és az innováció. A METRO áruház az Élelmiszermentés programjáért Az Év Társadalmi Befektetési Programja kategóriában 1. helyezést kapott. A díjátadóra a MAF „Amit mérünk javulni fog” konferenciáján került sor, amelynek fővédnöke Varga Mihály, Nemzetgazdasági Miniszter volt.

Az ENSZ felmérése és a Magyar Élelmiszerbank által közölt információk alapján elmondható, hogy Magyarországon több százezer alultáplált ember él és körülbelül 10-15 ezer gyermek éhezik.  Ennek ellenére becslések szerint Magyarországon a háztartásokban fejenként évente 40 kg élelmiszer kerül a szemétbe.

Többek között ezeknek a tényezőknek a hatására indította el a METRO a programját, amely során a még felhasználható élelmiszereket a szegény sorsúaknak adományozzák.

Az Élelmiszermentés elnevezésű program keretében az áruházakból a lejárat közeli és esztétikai hibás termékeket - a Magyar Élelmiszerbank közreműködésével - a rászorulók kapják meg, így az élelmiszerek nem kerülnek megsemmisítésre.

A program eredetisége, egyedisége, hogy az általános gyakorlattal szemben a támogatásra adott termékek szinte kizárólag ultra friss élelmiszerekből állnak, amelyekhez általában alig jutnak hozzá a rászorulók. Az áruház minőségi és egészséges táplálékokat, mint például halakat, tejtermékeket, húsokat, közöttük nagy számban megtalálható bio-, laktóz és gluténmentes élelmiszereket juttat el a hátrányos helyzetben lévőknek, ami azért különösen fontos, hiszen ezen élelmiszerek táp- és vitaminértéke jóval magasabb, mint a tartós élelmiszereké. A METRO mindezidáig több mint 350 millió forint értékű élelmet adományozott; a programban 50 önkéntes vett részt, és 43 000 embernek nyújtottak segítséget.

Krubl Yvette, a METRO kommunikációs vezetője elmondta: „ A METRO fő működési területe az élelmiszerek kereskedelme, így alapvető kötelességünk, hogy a támogatási politikánkat követve az éhezést megszűntessük, így több programunknak is ez a legfőbb célja. Mindent megteszünk, hogy biztosítsuk a rászorulók részére az egészséges élelmiszereket és a kiegyensúlyozott táplálkozást. ”

MAF Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program Kategória díjazottai:
1.    METRO Kereskedelmi Kft.- Élelmiszermentés program
2.    OTP Bank Nyrt.- Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja (O.K. Központ)
3.    MOL Nyrt.- MOL Gyermekgyógyító Program

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél