hirdetés
hirdetés

Később fizethet osztalékot a Waberer’s

A Waberer's International Zrt. legkorábban a 2019-es üzleti évre fizethet először osztalékot, a cég most elsősorban a növekedésre koncentrál - mondta Lajkó Ferenc, a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a társaság éves rendes közgyűlését követően az MTI-nek.

hirdetés

Hozzátette: a társaság folyamatos bővülését jelzi a cég 2017-es árbevétele, ami 17,8 százalékkal, 674 millió euróra emelkedett.

A közgyűlés jóváhagyta a Waberer's nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészített 2017. évi egyedi éves beszámolóját, amelynek értelmében a cég tavaly 484,055 millió euró mérlegfőösszeggel, adózás után pedig 817,687 ezer euró veszteséggel zárt.

A konszolidált éves jelentést a közgyűlés 681,357 millió eurós mérlegfőösszeggel és 18,390 millió eurós adózott eredménnyel hagyta jóvá.

Lajkó Ferenc a közgyűlést követően, a társaság tervei közül példaként említette a további flottabővítést Magyarországon és Lengyelországban. A jövőbeni akvizíciókról pedig megjegyezte, hogy Csehországban és Szlovákiában látnak komoly lehetőségeket.

Forrás: 123rf

Közölte, a társaság egyelőre nem szenved a munkaerőhiánytól, ugyanakkor megjegyezte, hogy a vállalat azonnal tudna 150 kamionsofőrnek állást ajánlani.

Lajkó Ferenc szólt arról is, hogy 2018-ban a tavalyi évhez hasonló, jó évet vár.

Az éves rendes közgyűlésen az IFRS szerint elkészített beszámolók mellett a részvényesek felhatalmazást adtak a társaságnak Waberer's törzsrészvények vásárlására a részvényalapú munkavállalói ösztönzési rendszer működtetése érdekében.

A Waberer's International Nyrt. részvényeivel 2017. július 6-án indult el a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, részvényenként 5100 forintos induló áron, a papírokkal a prémium kategóriában kereskednek. A részvények pénteki záróára 4390 forint volt, az elmúlt egy évben a papírok legmagasabb ára 5199 forint, a legalacsonyabb pedig 4110 forint volt.

(forrás: MTI)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél