hirdetés
hirdetés

Megkezdődött a Fiatal vállalkozók hete

Megkezdődik hétfőn a Fiatal vállalkozók hete, amelynek fő témája, hogy miként lehet segíteni a 18-40 éves korosztályt abban, hogy vállalkozóvá váljon, és ha vállalkozik, milyen módon lehet sikeres - mondta a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (Fivosz) elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.

hirdetés

Kovács Patrik az ifjúsági vállalkozásfejlesztés fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy a fiatalok máshogy fogyasztják az információt, mint az előző generációk, máshogy gondolkodnak, mások a szokásaik, ezért a fiatal vállalkozók hete arról szól, hogy lehet velük és róluk a saját nyelvükön beszélni.

A Fivosz elnöke szerint Magyarországon a kkv-szektor számára a generációváltás az egyik legnagyobb gazdasági kihívás. Rámutatott, hogy az összes magyar vállalkozáshoz köthető magánszemély mindössze 27 százaléka negyven év alatti, miközben több mint 19 ezer cég minden tulajdonosa és ügyvezetője 65 év feletti, és nem igazán tudják, hogyan adják át a következő generációnak. Nagyon fontosnak nevezte a generációváltás támogatását, mint megjegyezte, ezért rendezik az eseményt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) társszervezésében.

Elmondása szerint őszintén kell beszélni a fontos témákról. Ilyen téma, hogy hogyan változtatja meg az életet a digitalizáció a következő évtizedekben, és az is, hogy akkor van a legnagyobb esélye egy cégnek a fejlődésre, ha nemzetközi szinten gondolkodik - utóbbi témában a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. lesz segítségükre.

Jelezte: az ötnapos rendezvényen ott lesznek a határon túli magyar fiatal vállalkozói szövetségek vezetői is, azt járják körbe együtt, hogy a Kárpát-medencében milyen lehetőségei vannak egy fiatal vállalkozónak.

(forrás: MTI)
hirdetés

Címkék

kkv
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél