hirdetés
hirdetés

Nem túl biztatóak a búzatermés-kilátások

A szokottnál korábban indult a betakarítás az országban, az árpát már aratják, és hamarosan a repce és a búza is sorra kerül. A terméskilátások ugyanakkor gyengébbek.

hirdetés

A megszokottnál korábban indulhat a betakarítás a földeken, az őszi árpa aratása már elkezdődött, egy-két héten belül pedig a repceföldeken is megjelenhetnek a kombájnok. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a Magyar Időknek elmondta: az őszi árpa esetében a legkorábbi fajtákkal a napokban kezdődött meg a betakarítás, elsősorban a homokos földeken aratnak a gazdák.

A repce még aratás előtt áll, két hét múlva azonban a legtöbb területen már elindulhat a betakarítás. Az őszi búzát is korábban kezdik vágni a gazdák, a megszokott, június végi kezdés jó pár nappal előrébb kerülhet. Az eredmények ugyanakkor egyelőre nem túl biztatóak.

– Átlagban három-négy-, esetleg öttonnányi termést takarítanak be egy hektárról a gazdák. Sajnos ez a tavalyi szinttől és az idei várakozásoktól is elmarad – mutatott rá az elnök. – Ezekből az adatokból azonban még korai lenne az országos eredményekre vonatkozó következtetéseket levonni.

A terméseredmények a búzánál is bizonytalanok, azt azonban már most látni, hogy gyengébb hozamokkal kell számolniuk a gazdálkodóknak.

Forrás: 123rf

– Az áprilisi hőhullám sokat ártott ezeknek a növényeknek. A termés apróbb szemű, mint általában lenni szokott, ennek következtében a súly is alacsonyabb lesz – fogalmazott a szakember.
A tavaszi vetésű növények szépen fejlődnek, ahol nem özönvízszerű eső árasztotta el a földeket, ott a csapadék nagyon jót tett a vetésnek. A meleg és esős időjárás ugyanakkor a gombabetegségek szaporodásának is igencsak kedvez, a betegségek elleni permetezések folyamatban vannak.

– A terméskilátások kedvezőek, bízunk benne, hogy amit elveszítünk a nyári aratáson, azt az őszi betakarítás során visszakapjuk – jegyezte meg Petőházi Tamás.

Halmos Gábor, a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója szerint a hozamkilátásokat a mostani csapadékos időjárás is nagyban befolyásolhatja: a repcéből kipereghet a szem, a búzában a gombás betegségek tehetnek kárt, miközben időjárástól függetlenül a poloskák is egyre nagyobb gondot okoznak a termelőknek. A sok eső a betakarítást is drágíthatja, a gabonaszárítás költségei magasabbak lehetnek az átlagosnál. A napraforgónak és a kukoricának ugyanakkor valóban aranyat ér a májusban és júniusban hullott szinte mindennapos eső. A szakember szerint nem kizárt, hogy a gazdák rekordtermést takarítanak be ebből a két növényből.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél