hirdetés
hirdetés

„Szeretetfőzés” magyar séfekkel Rómában

Január 6-án magyar szakácsok főztek ünnepi ebédet a szegényeknek Rómában, a menü marhapörkölt volt tarhonyával, vitaminsalatával és csemegeuborkával.

hirdetés

Idén vízkeresztkor a kapuvári Ízvadász Egyesület tagjai készítették az ebédet a Szent Egyed katolikus közösség római menhelyén, ahol hosszú sorokban álltak az emberek a magyar ételekért. A pörkölt mellé édességként szaloncukrot osztottak szét a rászorulók között, akik a kapuvári Cserpes Sajtműhely túró rudiját is megkóstolhatták.

Mindkettő kuriózumnak számít Olaszországban.

Ez volt az ötödik év, hogy a Róma belvárosában, a Trastevere negyedben levő szegénykonyhán a Magyarországról érkező szakácscsapat készítette az ünnepi ételt. A kapuvári Ízvadász Egyesület tagjai 2015 óta segítik a Szent Egyed közösség munkáját. Hagyománnyá vált, hogy december 25-én a közösség budapesti menzáján főznek ebédet a rászorulóknak, vízkeresztkor pedig Rómában, ahol most is 350 embernek készítettek meleg ételt magyaros ízekkel.

A Szent Péter Bazilika Rómában (Forrás: 123rf)

Magyar László, az Ízvadászok Egyesület vezetője elmondta, hogy most is minden alapanyagot Magyarországról szállítottak Rómába: több mint 80 kilogramm marhahúst, 25 kilogramm hagymát, 35 kilogramm tarhonyát és 55 kilogramm szaloncukrot. A marhahúst azért választották, hogy a nem keresztény vallásúak is fogyasztani tudják. „Mindenkit tiszteletben tartva minden évben valami magyarosat igyekszünk főzni" - tette hozzá Magyar László.

Marco Sala, a Szent Egyed közösség római felelőse az MTI-nek elmondta, hogy a magyarokat már minden évben várják. „Számunkra ez az ünnepi ebéd a Magyarországgal való barátságot jelképezi és közben rámutat arra is, hogy a boldogság olyan kenyér, amelyet a nálunk szegényebbekkel kell megosztani. A kapuváriak csodát teremtenek a barátság ebédjével" - fogalmazott Sala. Hozzátette, hogy a Szent Egyed közösség idén ünnepli fennállása 50. évét.

Szeretetfőzésről beszélt a csapatot vezető Hámori György kapuvári polgármester. A jótékonysági akciót az önkormányzat mellett helyi vállalkozások, szervezetek és magánszemélyek adományai támogatják.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél