hirdetés
hirdetés

Tovább kapható vízjogi engedély öntözéshez

Az év elején megváltozott vízügyi szabályozás szerint a korábbi 5 év helyett immár akár 20 évre is kaphat vízjogi engedélyt az öntözni kívánó gazdálkodó. 

hirdetés

A január 1-én megváltozott vízügyi szabályozás lehetővé teszi, hogy már akár 20 évre is megadható legyen az öntözéshez elengedhetetlen vízjogi engedély a korábbi 5 év helyett. A szabályozással csökkenek a gazdálkodók bürokratikus terhei, kevesebb lesz az engedélyezéssel járó adminisztrációs- és költségteher.

A vízjogi engedélyek kiadásában részt vesz a talajvédelmi hatóság is, amely a talajvédelmi tervek alapján a szakhatósági állásfoglalást 5 évre adja meg. Ehhez igazodott a vízügyi hatóság által kiadott vízjogi üzemeltetési engedély hatályossága is. 2018 őszén megjelent a hazai vízgazdálkodás öntözési célt szolgáló fejlesztési javaslatairól szóló kormányhatározat, amelyben a kamarának közreműködő szerepe van. A kormányhatározat irányozta elő többek közt azt, hogy az öntözésben érintett Belügyminisztérium, valamint Agrárminisztérium a talajvédelmi szabályozás szempontjából vizsgálja felül a vízjogi engedélyezést, és tegyen javaslatot a hosszú távra szóló öntözési vízjogi engedély feltételrendszerére. Ennek eredményeképpen a gazdák akár 20 évre is kaphatnak vízjogi engedélyt az öntözésre. Az engedély érvényessége függ a vízkészlet hosszú távú rendelkezésre állásától és/vagy a környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatóság állásfoglalásban tett előírásaitól.

Forrás: 123rf

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél