hirdetés
hirdetés

Új célok és irányok a kamaránál

Elemzik a Magyar Élelmiszerkönyv gyakorlati tapasztalatait, megoldást keresnek a göngyölegek, rekeszek használatával kapcsolatos problémákra, javaslatokat dolgoznak ki a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítására. Ösztönzik a további termékek kedvezményes áfakörbe vonását, megvizsgálják a jelenlegi védjegyek hatékonyságát – egyebek közt ezeket a feladatokat határozta meg munkatervében a NAK Élelmiszer-feldolgozási országos osztálya.

hirdetés

A NAK élelmiszer-feldolgozási országos osztálya – a februári alakuló ülésen tett és az azt követő jelzések nyomán – 2018. június 6-i ülésén meghatározta az elkövetkező időszakra szóló munkarendjét. A tagok egyetértettek abban, hogy folytatni kell az alapvető élelmiszerek áfacsökkentését, hiszen annak gazdaságfehérítő hatása megkérdőjelezhetetlen, és javítja a legálisan működő piaci szereplők versenyképességét. Az osztály most jóváhagyott munkaprogramjában szerepel még többek közt, hogy feltérképezze a hazai védjegyek helyzetét, és szükség esetén javaslatot tegyen módosításokra.

Az osztály tagjai indítványozták, hogy az ágazat szereplői a jövőben nagyobb beleszólást kapjanak a Magyar Élelmiszerkönyv alakításába, emellett az egységes cseregöngyöleg bevezetési lehetőségének vizsgálatát is napirendre veszik. Feladatul tűzték ki továbbá a kiskereskedelem és a beszállítók közti szerződéses kapcsolatok anomáliáinak összegyűjtését, továbbá a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok felszámolását, javaslatok tételét a témában az Európai Unió felé. Emellett a kereskedelmi márkák kapcsán felmerülő problémákkal, az élelmiszereknél alkalmazandó etikus hirdetésekkel és tájékoztatással, az alkalmazható állítások összegyűjtésével is foglalkoznak. Mint az ülésen elhangzott, a kamara által szervezett szakmai workshopokokat – az eddigi pozitív résztvevői tapasztalatok okán – érdemesnek tartják bővíteni.

A NAK Élelmiszer-feldolgozási országos osztálya három hónapja alakult meg, Losó József vezetésével; tevékenységének felügyeletét Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke látja el. Az Élelmiszer-feldolgozási osztály létszámát tekintve kicsi – a 400 ezres tagságból alig több mint 27 ezren foglalkoznak fő- vagy melléktevékenységként élelmiszer-feldolgozással –, ugyanakkor komoly gazdasági súllyal rendelkezik. Ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy az élelmiszeripari szereplők szakmailag megalapozott javaslatai, érdekei – az ágazat jelentőségének megfelelően – megjelenjenek a kamarai döntéshozatalban. A kamara megyei élelmiszeripari (feldolgozói illetve kereskedelmi) osztályai is megalakulnak a közeljövőben, az elmúlt hónapokban már öt megyében létrejöttek ezek.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél