hirdetés
hirdetés

Új IPA a horizonton

Újhullámos kraft sört mutatott be a két cég, amely Magyarországon eddig példa nélküli kapcsolat gyermeke: a Delight IPA esetében első alkalommal működik együtt egy hazai kisüzemi sörfőzde és egy vezető nemzetközi sörforgalmazó. A Horizont által megalkotott felsőerjesztésű sört a Carlsberg terjeszti Magyarországon.

hirdetés

„Magyarországon még nem volt ilyen hosszútávú, stratégiai összefogás a söriparban, büszkék vagyunk, hogy mi lehetünk az úttörők.” – mondta Dudok Ádám, a Horizont alapítója. „Szeretnénk, hogy a kraftsörök üzenete, minősége, az általunk képviselt filozófia szerint főzött sör minél több emberhez eljusson.” – tette hozzá az alapító. Az együttműködés szerint a Horizont Brewing sörfőzői által megálmodott új sörnek a Carlsberg lesz a kizárólagos forgalmazója, valamint a Horizont egyéb termékei is feltűnnek a sörmulti kínálatában.

A dán sörforgalmazó, a világ egyik vezető márkájának képviselői egy kézműves sörfesztiválon találkoztak először a Horizont söreivel és ezután kezdeményezték a kapcsolatfelvételt a kraft főzdével. A két fél hamar közös hullámhosszra került – anno a Carlsberg is úttörő, kézműves filozófiával indult, ők tenyésztették ki az első lager élesztőt.

“Szenvedélyünk a sör. Szeretjük az új ízeket, új megoldásokat. A kraft sörök egyre erősödő trendje minket is arra késztetett, hogy kapcsolatainkat bővítsük. Nemzetközi szinten több kézműves sörfőzdével állunk partnerségi viszonyban – például a világhíres Brooklyn Brewery -, köztük Magyarországon elsőként a Horizont Brewinggal” - mondta Marcin Burdach a Carlsberg Hungary vezetője hozzátéve, hogy a megalkotott sör forgalmazásához cégük a sok éves tapasztalatát, multinacionális hátterét adja.

A recept közös ötletelések és kóstolások után született meg. Szűretlen, pasztőrözetlen, árpamaláta, búzamaláta és amerikai komlók felhasználásával készült újhullámos, felsőerjesztésű sör. Friss, déligyümölcsösen komlós, aromás, intenzív illatú, selymes kortyérzettel.

A március elején debütáló IPA-t bárokban, éttermekben csapolva kóstolhatják elsőként a vendégek. A későbbiekben kiskereskedelmi forgalomban is elérhető majd.

(forrás: Élelmiszer online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél